Labdarúgó NB I - Itt a keddi és a szerdai program - ELŐZETES

Labdarúgás

MTI

2021.02.01. 22:05

Labdarúgó NB I - Az Újpest öt éve nem győzte le a Ferencvárost - ELŐZETES

Ellentétes előjelekkel várja a két csapat a szerdai Újpest-Ferencváros rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában.

A lila-fehérek két vereséggel kezdték az évet az új vezetőedzővel, Michael Oenninggel, így ismét a kiesés fenyegeti az együttest, amely mindössze két ponttal előzi meg az utolsó előtti Budafokot. Eközben a címvédő és éllovas Ferencváros, bár szintén nem rajtolt jól, 11 pontra növelte előnyét, mivel legfőbb riválisa, a Fehérvár sorozatosan nem tudott élni a felzárkózás lehetőségével.

A két nagy múltú fővárosi csapat a bajnokságban eddig 230 alkalommal csapott össze, az örökmérleg 62 döntetlen mellett 107 FTC-sikert és 61 újpesti győzelmet mutat. Az UTE több mint öt éve, 2015 decembere óta nem győzte le ősi riválisát, azóta 15 derbin öt döntetlen mellett tízszer kikapott, ráadásul a legutóbbi öt összecsapást elvesztette, ebből az elmúlt négy alkalommal még gólt sem szerzett.

A zöld-fehéreket egyre nagyobb távolságból üldöző székesfehérváriaknak ezúttal sem lesz könnyű dolguk, mert a Pintér Attila irányításával jó formába lendülő, öt kör óta veretlen Mezőkövesdet fogadják kedden este, míg a meglepetésre harmadik, az elmúlt két fordulóban az FTC és a Fehérvár ellen négy pontot gyűjtött Kisvárda az MTK Budapestet látja vendégül szintén kedden.

A sereghajtó Diósgyőr egyre nehezebb helyzetben van, hétvégén az előtte álló Budafok ellen is csak a hajrában tudott pontot menteni. A miskolciakat öt pont választja el a bennmaradástól, ezúttal a dobogós helyekért harcoló Puskás Akadémia ellen javíthatnak helyzetükön.

OTP Bank Liga, 19. forduló:

kedd:
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 17.30
MOL Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
szerda:
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 16.00
Budapest Honvéd-Paksi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.30
Budafoki MTE-ZTE FC 20.00
Újpest FC-Ferencvárosi TC 20.00

    A tabella:
 1. Ferencvárosi TC             18 13   4   1    36-10  43 pont
 2. MOL Fehérvár FC             18  9   5   4    42-21  32
 3. Kisvárda Master Good        18  7   7   4    20-20  28
 4. Puskás Akadémia FC          18  8   3   7    22-25  27
 5. MTK Budapest                18  7   5   6    26-24  26
 6. Paksi FC                    18  7   4   7    35-35  25
 7. Mezőkövesd Zsóry FC         18  7   3   8    19-24  24
 8. ZTE FC                      18  6   4   8    34-34  22
 9. Budapest Honvéd             18  5   6   7    28-26  21
10. Újpest FC                   18  5   4   9    22-40  19
11. Budafoki MTE                18  4   5   9    20-32  17
12. Diósgyőri VTK               18  4   2  12    21-34  14

.