Június közepén rendezik meg a 3. utcaszínházi fesztivált Kapolcson

MTI

2021.03.20. 15:08

A nyárindító programsorozaton koncertekkel, előadásokkal és karneváli forgataggal várják az érdeklődőket.

A tervek szerint június 11. és 13. között rendezik meg a 3. Bondoró Utcaszínházi Fesztivált Kapolcson. A nyárindító programsorozaton koncertekkel, utcaszínházi előadásokkal és karneváli forgataggal várják az érdeklődőket.

Mint Virág Zsóka fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a fesztivál nyolc helyszínén több mint száz programmal készülnek. Amennyiben júniusban mégsem rendezhetik meg a fesztivált, a pótdátum szeptember 3-5. lesz.

A Bondoró Porondon mások mellett a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat és a Harkels Puppetry előadásait láthatja a közönség. Fellép a Szabadkai Gyermekszínház társulata, a Bélaműhely, a Kajárpéci Vízirevü, az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció, valamint a Kreatív Kráter Kör, amely Csillagpásztor című előadásával várja az érdeklődőket.

A Bondoró Színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, amely a múlt századi vándorcirkuszok világát jeleníti meg. A Freak Fusion Cabaret zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burlesque jelenetekre épülő előadását a Firkin koncertje követi majd. A zenei palettát színesíti Sena Dagadu zenekarának koncertje is, amelyben soul, funk és elektronikus hatások is megjelennek. Bemutatkozik a szicíliai Gaia Santuccio és Georgina Cassels közös légtornászprogramja is.

A Bordűr - Bor- és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. Fellép a Swing a la Django, a David Spischak Quartet és Kárász Eszter, valamint a Bin-Jip és Lantos Zoltán hegedűművész is. A legkisebbeket Mórocz Adrienn előadásában Marék Veronika két ismert figurája, Boribon és Annipanni várja. Az Opera Guitta előadásában operaáriák csendülnek fel az Olasz Kultúrintézet jóvoltából, és a helyszínen Tompos Kátya és Hrutka Róbert ad majd zárókoncertet.

A Torkolat - Sörkertben lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circus zenekar és O'Sullivan is. Itt lesz látható Sallai László és Szabó Benedek közös műsora, Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, az Mmamt és a Broken Essentials is.

A MeseKertbe érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond Écsi Gyöngyi, de fellép majd Papito, az argentin bohóc, Gulyás László vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is.

A Ledpuppets társulás vizuális kísérleti színházzal érkezik a Bondoróra: a fénybábokkal kísérletező csapat Japánba kalauzolja a nézőket. Danny Bain amerikai származású zenész-előadó és Ágoston Béla zeneszerző pedig meséket ad elő.

.