Változtak az utazási szabályok Horvátország felé

MTI

2021.06.11. 22:47

Ilyen feltételekkel lehet Horvátországba utazni.

Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt, korábban erre 14 napot kellett várni - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

Meghosszabbították a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét is, a korábbi 23 óra helyett éjfélig tarthatnak nyitva, valamint engedélyezik a beltéri sportolást és versenyek megrendezését. Azzal a feltétellel, hogy továbbra is legfeljebb száz főben határozták meg a résztvevők felső létszámhatárát.

A határátlépésre vonatkozó többi rendeletet továbbra is érvényben marad.

Egy oltással a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina esetében az első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot, míg az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba.

Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 386 564-en kaptak védőoltást, közülük 656 325-nek már a második adag vakcinát is beadták.

Ahhoz, hogy sikerüljön a kormány terve, és június végéig beoltsák a felnőtt lakosság felét, még legalább 300 ezer embernek kell megkapnia valamelyik vakcina első adagját.

A szomszédos Szlovéniában szerdára 122 új esetet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 255 ezret. 

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 751 320-an kaptak, közülük 521 590-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 43,5, illetve 30,2 százaléka.

A kormány csütörtöki ülésen további egy héttel meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat. Egyedül a kulturális rendezvények terén tett engedményeket, ezeken már ételt és italt is fel lehet szolgálni.
    Ljubljana további országokat vett le a vörös és sötétvörös besorolású országok listájáról. Szombattól többek között Horvátországból, Csehországból és Németországból is korlátozások nélkül lehet belépni Szlovéniába, Magyarország már a múlt szombaton lekerült erről a listáról.

.