Tokiói olimpia: Milák és Kenderesi is döntőbe jutott 200 méter pillangón

Tokiói olimpia

MTI

2021.07.27. 13:27

A finálét közép-európai idő szerint szerdán 3.49-kor rendezik.

A világbajnoki címvédő Milák Kristóf a várakozásoknak megfelelően a legjobb idővel, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás ötödikként jutott a 200 méter pillangó szerdai fináléjába a tokiói olimpia úszóversenyének keddi elődöntőjéből.

A világcsúcstartó és toronymagas esélyes Milák kétséget sem hagyott afelől, hogy ez az ő felségterülete, 1:52.22 perces ideje több mint két és fél másodperccel jobb, mint a második brazil Leonardo de Deusé.

"A rajtkőre állva örültem, hogy itt vagyok, ezért mosolyogtam a start előtt. Pedig ma nem keltem jól, és az utolsó ötven nem is esett jól. Bár eleinte hasonló időt szerettem volna, mint az előfutamban, de végül azért választottam nagyobb tempót, hogy jobban érezzem azt az iramot, amit döntőben szeretnék úszni" - mondta Budapesti Honvéd SE 21 éves versenyzője.

Kenderesi 1:55.17 perccel ötödikként kvalifikálta magát a döntőbe úgy, hogy a táv háromnegyedénél még nyolcadikként fordult, azonban parádés hajrájával másodikként csapott a célba a futamában.

"Időben egy másodperccel jobbat akartam. Tudok is ennél jobbat, ha nem négy órát alszom" - fogalmazott a 24 esztendős pécsi úszó, aki egyetlen századdal volt gyorsabb, mint hétfőn. "Napközben most biztos alszom két-három órát, hogy utolérjem magamat. A szerdai fináléban is hasonló taktikával fogok úszni, mert ez megy a legjobban. Nagyon szeretnék jobbat úszni az 1:53.42-es egyéni csúcsomnál".

A finálét közép-európai idő szerint szerdán 3.49-kor rendezik.

.