Itt a magyar versenyzők pénteki programja Tokióban

Tokiói olimpia

MTI

2021.08.05. 22:19

A pénteki mérkőzések, versenyek a tokiói olimpián.

A magyar női vízilabda-válogatott csütörtöki vesztes elődöntőjét követően pénteken a férficsapat a görögökkel játszik a fináléba kerülésért a tokiói olimpián, ahol a férfi és a női kajaknégyesek is megkezdik szereplésüket.

Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a görögök elleni 10-9-es vereséggel kezdte a tornát másfél héttel ezelőtt, azt követően mindkét gárda négy győzelem mellett egyszer játszott döntetlent, még a csoportkörben az olaszokkal.

Öttusában a női versenyszámban osztanak érmeket pénteken, csütörtökön Gulyás Michelle és Kovács Sarolta - egyaránt 20 győzelemmel és 15 vereséggel - a 36 fős mezőny első felében, a bő élcsoportban zárta a körvívást: 220 pontjukkal négy további társukkal holtversenyben a hatodik helyen várják a folytatást.

A Sea Forest kajak-kenu pályán helyi idő szerint délelőtt - magyar idő szerint hajnalban és kora reggel - előbb az előfutamokra, majd az ott elért eredmények függvényében a reményfutamokra kerül sor. Kajaknégyesben az előző két olimpián más összeállításban győztes női egységnek lehet komolyabb célja. Mellettük női C-2 500 méteren a Balla Virág, Takács Kincső egység, míg férfi C-1 1000 méteren Adolf Balázs és Fejes Dániel indul pénteken.

Atlétikában a gyaloglók számait rendezik Szapporóban: a férfiak 50 kilométeres versenyében Helebrandt Máté és Venyercsán Bence, a nőknél 20 km-en Kovács Barbara és Madarász Viktória révén lesz magyar érdekeltség. Ezen kívül küzdősportban a karatés Hárspataki Gábor (75 kg) és a szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail (65 kg) képviseli a magyar színeket. Ritmikus gimnasztikában Pigniczki Fanni az egyéni összetett selejtezőjében lép szőnyegre.

.