Labdarúgó NB I - A 13. forduló mérkőzései - ELŐZETES

Labdarúgás

MTI

2021.11.18. 20:25

Labdarúgó NB I.

A címvédő és listavezető Ferencváros, valamint az előző idényben harmadik MOL Fehérvár FC játssza a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának rangadóját.

A két csapat utóbbi nyolc egymás elleni összecsapásából csak egyet tudott megnyerni a székesfehérvári gárda és a 2020 júniusában aratott siker is már a szezon utolsó fordulójában történt, amikor a zöld-fehérek tét nélkül léphettek pályára vendégként.

A Ferencváros pályaválasztásával még inkább a fővárosiak felé billen a mérleg nyelve: a fehérváriak több mint tíz éve nem nyertek bajnokit az Üllői úton, ahol a 2011 októberében aratott 1-0-s siker óta nyolcszor játszottak, de csak kétszer szereztek pontot.

A november 7-én zárult 11. forduló - azaz a bajnokság harmada - után három csapat élére is új szakvezető érkezett.

A Debrecen kispadjára Joan Carrillo ült le, az ő számára nem ismeretlen a magyar élvonal, hiszen 2011-től Paulo Sousa segítőjeként Székesfehérváron dolgozott, a 2014-15-ös szezonban pedig már vezetőedzőként segítette bajnoki címhez az együttest. A spanyol szakember a sereghajtó Újpest ellen tér vissza.

A szezon meglepetéscsapatánál, a Kisvárdánál is váltottak, igaz, ott nem a gyenge szereplés miatt távozott a sikerkovács Joao Janeiro, hanem mert nagy lehetőséget kapott a szlovák élvonalbeli Dunaszerdahelytől. Az ő feladatait a következő öt mérkőzésre Erős Gábor vette át, aki először Gyirmóton irányíthat.

Az MTK-nál az elmúlt hetekben Teodorusz Vaszilisz dirigálta a csapatot megbízott vezetőedzőként, a kinevezést végül Márton Gábor kapta meg, aki a Honvéd otthonában sorra kerülő fővárosi rangadón debütál.
Az M4 Sport a forduló minden mérkőzését élőben közvetíti.

    OTP Bank Liga, 13. forduló:
    péntek:
ZTE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
    november 20., szombat:
Paksi FC-Puskás Akadémia FC 12.30
Gyirmót FC Győr-Kisvárda Master Good 17.00
Újpest FC-Debreceni VSC 19.30
    vasárnap:
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 17.30
Budapest Honvéd-MTK Budapest 19.45

    A tabella:
 1. Ferencváros              11  8   1   2    24- 9  25 pont
 2. Puskás Akadémia FC       11  8   1   2    18-11  25
 3. Kisvárda Master Good     12  7   2   3    20-14  23
 4. MOL Fehérvár FC          12  5   5   2    16-11  20
 5. Mezőkövesd Zsóry FC      12  5   3   4    17-20  18
 6. Paksi FC                 12  4   2   6    28-26  14
 7. ZTE FC                   12  4   2   6    17-28  14
 8. Budapest Honvéd          12  4   1   7    21-25  13
 9. Debreceni VSC            12  3   4   5    25-23  13
10. Gyirmót FC Győr          12  3   3   6    14-20  12
11. MTK Budapest             12  3   3   6    10-16  12
12. Újpest FC                12  1   5   6    14-21   8

.