Árcsökkentést csak úgy lehet majd bejelenteni, ha a korábbi árként olyant szerepeltetnek, ami az akciózást megelőző harminc napban a legalacsonyabb volt.
Tovább erősíti a kormány a fogyasztói jogokat 2022 májusától, amikor új szabályok lépnek életbe a trükkös árleszállítások megakadályozása érdekében - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Schanda Tamás elmondta: a jövőre esedékes változások értelmében árcsökkentést csak úgy lehet majd bejelenteni, ha a korábbi árként olyant szerepeltetnek, ami az akciózást megelőző harminc napban a legalacsonyabb volt. A rendelkezés véget vet annak a trükközésnek, hogy egy terméket néhány napra drasztikusan feláraznak, majd ebből kínálnak látszólag nagy engedményt - hangsúlyozta az államtitkár.
A kormány célja, hogy a magyar emberek tisztességes, kiszámítható cégektől vásárolhassanak, a becsületes hazai kereskedők pedig ne szenvedjenek hátrányt azok miatt, akik látszólag jobb ajánlatot tesznek, valójában viszont átverik az ügyfeleket - fogalmazott az államtitkár.
Schanda Tamás felidézte, hogy 2010 óta a kormány több szigorítást is bevezetett a fogyasztóvédelem terén. Példaként említette, hogy a jótállással kapcsolatban új szabályok léptek hatályba idén. Korábban általánosan egy év volt a jótállási időszak, idéntől azonban a drágább termékekre hosszabb garancia van, 100 ezer forint felett két év, 250 ezer forint felett pedig három év - emlékeztetett.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, ha egy termék ára csak pár forinttal van valamelyik határérték alatt, a jótállási időszak akkor is rövidül, ezért érdemes mérlegelni, hogyan éri meg jobban a vásárlás.
A közelgő év végi, karácsonyi bevásárlási időszak kapcsán hangsúlyozta: ilyenkor igazán oda kell figyelni arra, hogy mit, milyen feltételek mellett vesznek meg a fogyasztók akár egy hagyományos üzletben, akár egy webshopban.
A kereskedőnek az üzletben mindig a vásárló által ténylegesen fizetendő eladási árat kell feltüntetnie. Ha kétféle árat tüntet fel, az alacsonyabbikon köteles eladni a terméket, még akkor is, ha csak egy elütés miatt került oda a kisebb összeg. Az akciós áraknál nem elég csak az engedmény százalékos mértékét kiírni, a vásárlónak a teljes eredeti árat is látnia kell - ismertette az államtitkár.
Kiemelte: a webshopok esetében érdemes ellenőrizni, hogy mi áll a "kapcsolat" menüpont alatt. Külföldi cégek esetében eltérő szabályok lehetnek érvényesek, mint Magyarországon, így célszerű átgondolni, hogy más garanciális feltételek mellett is megéri-e megvenni az adott terméket. Előfordulhat, hogy a hibás termék országhatáron túlra postázása többe kerül a vételárnál - tette hozzá.
Olyan oldalról nem érdemes vásárolni, amelyen nem szerepel cégnév, a megadott elérhetőség csak egy e-mail cím, mert nagy az esély arra, hogy csalásról, átverésről van szó - fejtette ki Schanda Tamás.
Az államtitkár jelezte: a fogyasztóvédelem munkatársai összeállítottak egy adatbázist is a jogsértő webáruházakról. A jogsertowebaruhazak.kormany.hu címen elérhető listában azt is jelzik, ha egy adott cég már teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket a korábbi ellenőrzés során nem, tehát fogyasztóvédelmi szempontból már megfelelően működik.
Kitért arra is: a törékeny műszaki, vagy egyéb cikkek megrendelésekor érdemes utánanézni, hogy a webáruház biztosít-e olyan szállítási módot, amelynél lehetőség van a futár jelenlétében meggyőződni a termék sértetlenségéről.
Az online megrendelt, megvásárolt termék esetében 14 nap van arra, hogy a vevő elálljon a vásárlástól, bizonyos speciális termékcsoportoktól eltekintve. Az elállási jog akkor is megilleti a vásárlót, ha az online rendelt terméket az üzletben vette át, és az sem szabályos, ha a cég az eredeti csomagolás meglétéhez köti a termék visszavételét - hívta fel a figyelmet Schanda Tamás.