A Dal - Megjelenik a Kaukázus, a tavalyi győztes lemeze

MTI

2021.12.07. 14:07

A Duna Televízió nagyszabású dalversenye 2022-ben folytatódik.

Új lemezzel jelentkezik hétfőn A Dal 2021 győztese, a Kaukázus, amely a tavalyi nyeremény részeként kapott lehetőséget egy tíz dalból álló CD elkészítésére - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

A Lux című anyagon új zeneszámok kaptak helyet, extraként versek is hallhatók rajta a közmédia műsorvezetőinek - a Duna Televíziótól Fodor Imre, az M2 Petőfi TV részéről Koltay Anna, a Petőfi Rádiótól Nagy Natasa -  előadásában.     

Medveczky Balázs, Duna Televízió csatornaigazgatója a műsorban elmondta: Kardos-Horváth Jánosnak költői igényességgel megfogalmazott szövegei vannak, könnyű volt közülük kiválasztani hármat, amelyeket a műsorvezetők elmondanak.

Kiemelte: A Dal 2022-re újításokkal készülnek, végig teljesen élő lesz a műsor. Az előválogatókban a 40 dal élőben, az elődöntőkben akusztikus verzióban hangzik el, a döntősök pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével mutatkoznak be.     

Hozzátette: évről évre egyre több dal érkezik, idén mintegy félezren küldtek be szerzeményeket.

Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere közölte: a zenekar történetében új korszakot nyitott, hogy szélesebb közönséghez tudtak eljutni a dalukkal. Az új lemez címe arra utal, hogy ebben a kicsit borúsabb időszakban legyen világosság, a világban szükség van a szív, az érzelmek, az empátiánk erősítésére - hangsúlyozta. A lemezen vannak szarkasztikus, humoros dalok is, emellett azonban érzelmesebb hanganyag született - tette hozzá.     

A Duna Televízió nagyszabású dalversenye jövőre folytatódik. A nyertes Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, tízdalos nagylemezt készíthet, egy zeneszámhoz pedig videoklipet is.

.