Visszafizeti az állami támogatást a makói gumigyár az elbocsátások miatt

MTI

2021.12.02. 13:06

A Continental nyolcezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon és veszteségessé vált.

A makói gumigyár előre menekült, ahelyett hogy teljesítette volna amit vállalt, inkább visszafizeti a munkahelymegtartó támogatások egy részét, "csak szabadon kirúghassa az embereket" - közölte közösségi oldalán csütörtökön Lázár János.

A térség fideszes országgyűlési képviselője azt írta, Magyarország kormányától azt a tájékoztatást kapta, hogy a Continental makói gyára - hivatalosan a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - kezdeményezte az állammal kötött szerződés felmondását, mert nem tudja, nem akarja megtartani az érintett munkahelyeket.

A politikus szerint a pénz visszafizetése vereség a multinak, de még nem győzelem a kirúgott munkásoknak. Az utcára tett emberek megsegítéséért további lépéseket kell tenni - hangsúlyozta Lázár János, jelezve, ebben a munkában rá is számíthatnak az elbocsátott dolgozók.

A képviselő fontos lépésnek nevezte, hogy összefogással sikerült elérni, ne lehessen büntetlenül átverni a magyar államot. Az esetet figyelmébe ajánlotta minden olyan nagyvállalatnak, amely "baleknak nézi Magyarországot".

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. elsősorban hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 17 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 62 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózás utáni vesztesége tavaly 3,384, 2019-ben 3,294 milliárd forint volt.

.