Megvan, ki lesz az Exatlon Hungary műsorvezetője

tv2

2022.01.03. 20:57

Azt is bevallotta, bár nehéz volt szeretteitől több hónapra elbúcsúzni, van, ami azért kárpótolja a Dominikai Köztársaságban.

Az Exatlon rajongók legnagyobb örömére végre kezdetét vette a Bajnokok és Kihívók eddigi legizgalmasabb párharca, hiszen 2022-ben a pirosak és kékek legjobbjai küzdenek meg egymással a Dominikai Köztársaságban. Az Exatlon Hungary All Star műsorvezetője Monoki Lehel, aki igencsak hamar, tizenhét évesen befejezte futballpályafutását azért, hogy sportkommentátorként a szenvedélye legyen a hivatása.

„Ifjúsági magyar bajnok is voltam a Ferencvárossal, de mindig is jobban érdekelt a sport világa annál, mint hogy csak a pályán szaladgáljak. Már gyerekként kommentáltam a mérkőzéseket, tizennyolc évesen pedig lehetőséget kaptam arra, hogy élőben közvetíthessek elsőosztályú magyar bajnoki meccset. Azóta egyértelműen a hivatásommá vált ez a szakma, mindig azt szoktam mondani, hogy nekem tulajdonképpen még soha életemben nem kellett dolgoznom, hiszen a munkám a hobbim is egyben” – mondta Lehel, aki már gyerekkori álmát is valóra váltotta, hiszen kétszer is a helyszínről kommentálhatta a Bajnokok Ligája döntőjét. A foci világát azonban most átmenetileg az Exatlonra cserélte. Az ARENA4 sportcsatornától kölcsönbe leigazolt műsorvezető azt is elárulta, eddig sem volt számára ismeretlen a Bajnokok és Kihívók harca.

„Édesanyám és a nagymamám is hatalmas Exatlon rajongó, végig követték az eddigi három évadot, ismerik a versenyzőket és nagyon szenvedélyes szurkolók” – mesélte az Exatlon Hungary műsorvezetője. – „Az Exatlon a versenyzőktől folyamatos csúcsformát követel fizikális és mentális téren is. Éppen ezért olyan ez, mintha az ember egy nagy világeseményen járna, egy mini olimpiára hasonlít az All Star. Rendkívül kemény terhelés éri a játékosokat, és mellettük a televíziós stábot is, de érezni az otthonról áradó érdeklődést, szeretetet, és ez mindenért kárpótol minket” – tette hozzá. – „Minden képzeletet felülmúl az a profizmus, ami az egész forgatást körülveszi. Több, mint száz fős stáb gondoskodik arról, hogy a nézők semmi fontosról ne maradjanak le, jó érzés ehhez a csapathoz tartozni.”

Az Exatlon Hungary műsorvezetője azt is bevallotta, bár nehéz volt szeretteitől több hónapra elbúcsúzni, van, ami azért kárpótolja a Dominikai Köztársaságban.

„Az, hogy a téli időszakban is kellemes időben tudok sportolni, jelentősen növeli például a futás iránti lelkesedésemet. Otthon heti három a jellemző, itt Dominikán a heti öt futás sem lesz ritka” – mondta Lehel, aki a futás mellett eredeti sportját sem hanyagolja el, rendszeresen szokott focizni is barátaival.

.