Kedden több utat teljesen lezárnak az autós forgalom elől.
A március 15-ei rendezvények és gyűlések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a hosszú hétvégén Budapest több kerületében - figyelmeztetett a rendőrség pénteken.
Az ünnep napján, kedden lezárják az Andrássy út és a Váci út egy szakaszát, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Károly körutat, valamint időszakosan a Margit hidat és a Szent István körutat; a korlátozások módosítják a közösségi közlekedést is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a lezárások és a megállási tilalom a II., a III., az V., a VI., a VII., a XI. és a XIII. kerületet érinti március 9. és március 17. között.
Lezárják egyebek mellett már szombaton 6 órától március 16-án 7 óráig a Műegyetem felső rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Goldmann György tér között, és hétfőn 12 órától kedden 24 óráig a II. kerületi Árpád fejedelem útja szervizútját a Harcsa utca és a Germanus György park között.
A többi lezárás az ünnep napján, vagyis kedden lesz: nem lehet majd behajtani a Bródy Sándor utcába a Pollack Mihály tér és a Múzeum körút között, a Múzeum utcába, az Ötpacsirta utcába és a Pollack Mihály térre.
Lezárják az Árpád fejedelem útját a Szépvölgyi út és a Margit híd között, a Pacsirtamező utcát, a Lajos utcát a Pacsirtamező utca és az Árpád fejedelem útja között, a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között, az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kodály körönd között, a Váci utat a Nyugati tér és a Ferdinánd híd között, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat, a Műegyetem felső rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Goldmann György tér között, a Pázmány Péter sétányt, a Dombóvári utat a Budafoki út és a Pázmány Péter sétány között.
Szakaszosan és időszakosan zárják majd le kedden az Alkotmány utcát, a Garibaldi utcát, az Akadémia utcát, a Szalay utcát, a Balassi Bálint utcát, a Széchenyi felső rakpartot a Kossuth tér és a Jászai Mari tér között és a Honvéd utcát.
Szintén szakaszosan zárják majd le a Bem felső rakpart-Gyóni Géza tér-Lipthay utca-Margit körút-Margit híd-Szent István körút-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat, valamint a Március 15. tér-Petőfi tér-Belgrád felső rakpart-Fővám tér-Szabadság híd-Szent Gellért tér-Budafoki út-Bertalan Lajos utca-Műegyetem felső rakpart útvonalat.
Megfordítják az egyirányú forgalmi rendet kedden 13 órától 15 óráig az Apáczai Csere János utcában - figyelmeztetett a rendőrség.
A részletes lezárásokról és forgalomkorlátozásokról a rendőrség honlapján (police.hu) lehet tájékozódni.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ugyancsak azt közölte, hogy a Kossuth Lajos téri rendezvények miatt a 2-es és 2M villamosok hétfő hajnaltól szerdán 6.30-ig dél felől csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek.
Vonulásos rendezvény miatt kedden várhatóan 12.00 és 15.30 közötti időszakban lezárják a Margit hidat és a Szent István körutat, ezért a 4-es és a 6-os villamosok a dél-budai végállomások és az Oktogon között közlekednek. A budai fonódó villamosok délről a Széll Kálmán térig (17-es) és a Batthyány térig (19-es, 41-es), északról a Szent Lukács Gyógyfürdőig járnak.
A 9-es és a 109-es buszok Budán Óbuda és a Zsigmond tér között járnak, a 26-os busz csak az Árpád híd felől megy be a Margitszigetre, a 91-es, a 191-es és a 291-es autóbuszok rövidítve, csak a budai oldalon közlekednek.
Várhatóan 12 és 18 óra között részlegesen lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat a Váci út és az Andrássy út között, ezért Dél-Pest felől az M3-as metrópótló, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös autóbuszok, valamint a 72M trolibusz a Deák Ferenc térig közlekednek, észak felől az M3-as metrópótló az Oktogonig, a 72M és 73M trolibuszok a 76-os vonalán a Jászai Mari térre járnak, a 15-ös és a 115-ös buszok a Lehel térig közlekednek.
A 105-ös és a 178-as buszok a Kossuth Lajos utca - Rákóczi út - Thököly út - Dózsa György út útvonalon kerülik ki a lezárt területet, a 70-es és a 78-as trolibuszok rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar és a Nagykörút (Akácfa utca) között járnak.
Várhatóan 13 és 15 óra között, szintén vonulásos rendezvény miatt a Március 15. tér és a Szent Gellért tér közötti szakaszon (a Műegyetem rakparton várhatóan 20 óráig) kell korlátozásokra számítani: a 47-es és a 49-es villamosok a Szabadság híd lezárásának idején a Deák Ferenc tér helyett a Batthyány térig járnak.
A 154-es autóbusz várhatóan 13 és 20 óra között rövidített útvonalon, Gazdagrét - Kelenföld felől csak Újbuda-központig jár, a Budapart és az Infopark térségét nem érinti, a Március 15. tér korlátozása esetén a 2-es és a 2M villamosok csak Közvágóhíd és Boráros tér között járnak.
A BKK a kötöttpályás közlekedési eszközök, különösen a megszokottnál sűrűbben közlekedő 2-es és 4-es metró, valamint a szintén gyakrabban induló 2-es, 4-es és 6-os villamosok használatát javasolja, a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon pedig folyamatosan tájékoztatást ad a közösségi közlekedési változásokról.