Megnyílt az ország Pénzmúzeuma

2022.03.16. 09:47

A Pénzmúzeumban a családok közösen szórakozva mélyíthetik el tudásukat a pénzügyek világában.

Március 15-én, több száz hazai és nemzetközi vendég jelenlétében, hivatalosan is megnyitotta kapuit a Magyar Nemzeti Bank új Látogatóközpontja és Pénzmúzeuma a Széll Kálmán téren - tájékoztatta az MNB szerdán az MTI-t.

A közleményben felidézték, hogy a Pénzmúzeumnak otthont adó egykori Postapalota az elmúlt években teljes felújításon esett át, és ezt követően lett kialakítva a több mint 2400 négyzetméter alapterületű pénztörténeti és pénzügyi edukációs kiállítótér.

Matolcsy György a jegybank elnöke a rendezvény nyitóbeszédében kiemelte: a március 15-re időzített megnyitónak szimbolikus jelentése van, hiszen már az 1948-49-es szabadságharc hősei által meghirdetett 12 pontban is az önálló nemzeti bank létrehozásának igénye volt az egyik leghangsúlyosabb követelés.

A Magyar Nemzeti Bank akkor is az ország függetlenségének, önállóságának, szabadságának egyik legfontosabb jelképe volt, és ez máig sem változott - jegyezte meg.

Az ünnepségen átadták az MNB első elnökéről elnevezett Popovics-díjat is, amit az idei évben Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára kapott. A kitüntetéssel a jegybank Magyar Leventének az ország hosszútávú gazdasági növekedését segítő munkáját, a hazai vállalkozások és beruházások támogatása terén végzett tevékenységét, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erősítése terén elért eredményeit ismerte el - írták a közleményben.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszédében kiemelte, hogy a magyar muzeológia szempontjából is jelentős mértföldkő a Pénzmúzeum megnyitása.

Fábián Gergely, a Pénzmúzeum vezetője megjegyezte, hogy egy modern múzeumnak 3 alapvető célt kell kitűznie maga elé: ismereteket kell szórakoztatva átadnia, inspirálnia kell, és egy olyan platformként kell szolgálnia, ami összekapcsolja a különböző területek ismeretanyagait.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a Pénzmúzeumban a családok közösen szórakozva mélyíthetik el tudásukat a pénzügyek világában.

.