A költészet napja - Színházak, a Várkert Bazár és a Klebelsberg Kultúrkúria is programokkal készül

MTI

2022.04.11. 07:57

A költészet napját Magyarországon 1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésének napján ünneplik.

Az Örkény Színház, a Bethlen Téri Színház, a Várkert Bazár és a Klebelsberg Kultúrkúria is irodalmi programokkal készül április 11-ére, a magyar költészet napjára.

Az Örkény István Színház közös énekléssel, illetve a VII. kerület fontosabb közösségi helyeit érintő verskommandóval ünnepli a magyar költészet napját. Hétfőn 10 és 16 óra között hivatalokba, irodaépületekbe, éttermekbe, kávéházakba és boltokba látogatnak el a társulat színművészei, akik kedvenc magyar költeményeiket szavalják el.

Délután 14 órától az Örkény Színház a Madách térre várja az érdeklődőket, ahol több mint ezer diák közreműködésével József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című megzenésített versét éneklik el. Az eseményen a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, a Madách Imre Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Gimnázium, valamint az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium diákjai vesznek részt.

Igó Éva és Zoltán Áron, a Vígszínház két színművésze négy éve ír, olvas, mond együtt a közönséggel kortárs verseket vendégként a Bethlen Téri Színházban. A Szívlapát című részvételi versszínházi előadást 2018-ban a magyar költészet napján mutatták be, az idén április 11-én, 15 órakor a 25. ünnepi előadásra várják a résztvevőket.

Az előadás a Szívlapát kortárs versantológia verseit dolgozza fel, 16 szerző 20 műve hangzik el az előadásban. A versmondások rendhagyó módon, a közönség tagjainak bevonásával valósulnak meg, akik közös gondolkodáson alapuló műhelymunka résztvevőivé válnak. Együtt írnak költői sorokat, alkotnak költői képeket, foglalkoznak a költői nyelv sajátosságaival. Az előadás közben születő játékos műveket elő is adják egymásnak.

A Klebelsberg Kultúrkúria 10 órától Akinek a kedve dalos címmel Radványi Balázs és Varró Dániel közös műsorával várják a közönséget. Ez a verses-zenés találkozás elsősorban a gyerekvilágba vezet, és Varró Dániel itt azokat is megszólítja, akik szívesen vesznek részt költői kalandozásban, rímek kitalálásában. Zenei partnerei Radványi Balázs zeneszerző, előadóművész, a Kaláka együttes tagja, valamint Balog Péter gitárművész.

A Várkert Bazár két lírai estet kínál a közönségnek: hétfőn Márai kevésbé ismert költői életművébe kaphatnak betekintést az érdeklődők Hirtling István színművész előadásában, kedden pedig az erdélyi költőnő, Hervay Gizella verseit ismerhetik meg.

A költészet napját Magyarországon 1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésének napján ünneplik. Kevésbé ismert, hogy Márai Sándor író is ugyanezen a napon született, öt évvel korábban Kassán - hívja fel a figyelmet a Várkert Bazár közleménye. Az esten ezúttal nemcsak Márai legismertebb, az emigrációban született Halotti beszéd vagy a Mennyből az angyal című nagyívű költeményei, hanem az életmű többi verse is hallható lesz.

A Virág a végtelenben című keddi esten Juhász Anna irodalmár vendége lesz Vecsei H. Miklós színész, Bocskor Bíborka énekesnő, valamint Balázs Imre József romániai magyar költő, irodalomtörténész és Iancu Laura költő. Az esten Tamási Áron, Kányádi Sándor és Szőcs Géza kapcsolódása mellett Hervay Gizella költői világa elevenedik meg.

.