Közel százezer kacsát nevelő telepet számolnak fel a madárinfluenza miatt

Közel százezer kacsát kell

MTI

2022.05.12. 19:02

Magyarország eddig vírusmentes területén igazolták a madárinfluenza jelenlétét.

A madárinfluenza megjelenése miatt egy több mint 93 ezer állatot tartó pecsenyekacsa-telepet számolnak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön.

A hatóság közleménye szerint a gazdaságban az állatok megemelkedett elhullása és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza lehetséges megjelenésére, a Nébih laboratóriuma pedig a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.

Az állategészségügyi szakemberek a fertőzött gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a tíz kilométeres megfigyelési körzetet; e területeken további vizsgálatok indultak és életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások.

Mint írták, míg a hatóság laboratóriuma Magyarország eddig vírusmentes területén igazolta a madárinfluenza jelenlétét, addig Bács-Kiskun megyében és Csongrád-Csanád megyében - újabb kitörések következtében - tovább bővültek a korábban kijelölt, korlátozás alatt álló területek is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei új eset jelzi, hogy a madárinfluenza az ország bármely részén megjelenhet, ezért a Nébih ismételten felhívta az állattartók figyelmét: az előírások szigorú betartásával csökkenthető annak esélye, hogy a baromfiállományuk vadmadarakkal érintkezzen és a vírussal megfertőződjön. Kiemelten fontos, hogy az állatokat zártan etessék és itassák, a takarmányt és az almot lefedve tárolják. A magas kockázatú területeken továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása, illetve a kötelezően előírt szállítás előtti vizsgálatok.

.