Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.
Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét - tette hozzá.
Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.
Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.
Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat - közölte.
Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk.
Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert - mondta.
"Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez" - fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: az euró ellenében másfél százalékot, a dollár és a svájci frank ellenében pedig közel két százalékot veszített értékéből.
Az euró jegyzése a kora reggeli 382,57 forintról este hat órára 388,26 forintra ugrott, ami 1,5 százalékos forintgyengülés. A dollárt kora reggel 357,35 forinton, este hatkor pedig 364,20 forinton jegyezték. A svájci frank jegyzése 371,49 forintól emelkedett 378,08 forintra. A forint a dollárral szemben 1,9 százalékkal, a svájci frankkal szemben 1,8 százalékkal gyengült.