Jelentősen megváltozik a buszmenetrend több térségben

MTI

2022.06.04. 13:57

Új menetrendet vezet be a Volánbusz több térségben.

Új menetrend szerint közlekednek június 16-tól az autóbuszjáratok számos vonalon Északnyugat-Magyarországon, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, bővülnek az utazási lehetőségek Salgótarján, Pásztó és Gyöngyös térségében, tovább javul a Balaton elérhetősége is - tájékoztatta a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatóság közleményben az MTI-t.

Az Északnyugat-Magyarország térségében közlekedő valamennyi országos és regionális autóbuszjárat összehangoltan, a korábbinál egyenletesebb elosztás szerint indul, illetve számos, rövidebb szakaszokon közlekedő járat összekötésével is jelentősen bővül a közvetlenül elérhető viszonylatok száma. Az autóbuszok többször érintik a vasútállomásokat, ezáltal javulnak a csatlakozások az autóbuszok és a vonatok között is - írták.

A térség számos településéről jobban elérhetők lesznek a balatoni, illetve a dunántúli fürdővárosok, a Balaton más régiókból is könnyebben megközelíthető az autóbuszjáratokkal - közölték.

Jelentősen változik a Győrből Pápa, Ajka, Sümeg, Keszthely, Hévíz, Nagykanizsa, Zalaegerszeg felé induló, valamint a Veszprém és Zalaegerszeg/Nagykanizsa közötti útvonalon Tapolca vagy Balatonfüred, Keszthely, Hévíz érintésével közlekedő valamennyi autóbuszjárat menetrendje - tájékoztattak. Módosul a Tapolcáról, Sümegről, Zalaszentgrótról, Keszthelyről Budapestre közlekedő autóbuszok indulási időpontja is.

Például a Győrből Pápa érintésével Ajka, Devecser, Sümeg, Tapolca, Keszthely, Hévíz, Zalaegerszeg, Zalakaros, Nagykanizsa irányába induló autóbuszjáratok a Győr és Pápa közötti szakaszon egyenletesen óránként indulnak, így a vonatok és a buszok Győr és Pápa között együttesen már félóránkénti eljutást biztosítanak.

Jelentősen változik egyebek között a Győrből Hévízre, Keszthelyre közlekedő járatok menetrendje, több járat közlekedik Zalakarosra, vagyis naponta 3 járat indul irányonként a Győr-Pápa-Devecser-Sümeg-Hévíz-Keszthely-Zalakaros-Nagykanizsa útvonalon. A járatok indulási és érkezési időpontjai illeszkednek a Győrből, Pápáról a zalai fürdővárosokba utazók utazási szokásaihoz.

A Volánbusz tájékoztatása szerint több közvetlen eljutási lehetőséget biztosító, új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok a Salgótarján-Bátonyterenye-Pásztó-Gyöngyös viszonylaton, valamint Bátonyterenye, Pásztó és Hatvan térségében is több vonalon.

A Salgótarján-Bátonyterenye-Pásztó-Gyöngyös útvonalon minden nap kétóránként indulnak az autóbuszjáratok, amelyek a Pásztó és Gyöngyös között közlekedő további új járatokkal együtt jelentős mértékben javítják a szomszédos megyék közötti utazási kapcsolatot - különösen Pásztó és Szurdokpüspöki települések összeköttetését Gyöngyössel. A járatok Salgótarjánban a környékbeli települések felé, Gyöngyösön pedig Eger, Heves, Tiszafüred, Karcag és Jászberény felé biztosítanak csatlakozást.

A Hatvan-Lőrinci-Apc és a Gyöngyös-Gyöngyöstarján-Gyöngyöspata-Rózsaszentmárton-Petőfibánya-Hatvan vonalakon közlekedő járatok menetrendje kismértékben átalakul, a korábban Hatvan-Salgótarján között közlekedő járatok csak Hatvan és Pásztó között közlekednek.

A Volánbusz tájékoztatása szerint a Balatonhoz utazókat kiváló eljutási lehetőségek várják. Idén nyáron is indul közvetlen autóbuszjárat Nógrád megyéből Siófokra. Az autóbuszok továbbra is csütörtöktől vasárnapig közlekednek, a végállomás azonban Balatonlelle helyett Siófok.

Az idén gyakrabban indul az Eger-Gyöngyös és a Balaton között közlekedő autóbuszjárat, így a nyári iskolai szünetben minden nap biztosított a közvetlen kapcsolat Heves megye és a tó között. Az autóbuszjárat Gyöngyös és Siófok között expresszjáratként, majd Siófoktól - a déli part valamennyi települését érintve - egészen Keszthelyig és Hévízig közlekedik.

Jelentősen változik a Zala és Veszprém megye között közlekedő járatok menetrendje is, így Zalaegerszegről és térségéből Keszthely mellett már egészen Balatongyörökig biztosított az óránkénti eljutás. A Balaton északi partján fekvő valamennyi település kétóránként lesz elérhető, mint ahogy Balatonederics, Tapolca, Kapolcs és térsége is.

A további részletekről a Volánbusz honlapján lehet tájékozódni.

.