Nem az előadók, hanem a dalok versenye, a daloké a főszerep.
Január 13-ig lehet jelentkezni a közmédia dalválasztó műsorába, A Dal 2023-ba, amely a Duna képernyőjén lesz látható - tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t csütörtökön.
A Duna tizenkettedik évadához érkezett élő showjában a zsűri jövőre is a nézőkkel együtt keresi az ország legjobb dalát. A közönségkedvenc produkció elnyeri Az Év Dala 2023 címet.
A Dal 2023 válogatójába 40 új magyar dal kerül és kap lehetőséget arra, hogy főműsoridőben bemutatkozzon az országnak. A négy válogatóban tíz-tíz produkció mutatkozik be élőben, mindegyik adásból öt dal jut tovább: négy a zsűri, egy pedig a közönségszavazatok alapján. A két elődöntőben akusztikus verzióban szólalnak meg a dalok, közülük négy-négy jut a döntőbe. A fináléba kerülő nyolc produkció a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében hangzik el.
A nagy érdeklődés és a jelentkezők száma évről évre azt mutatja, hogy A Dal fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek. A produkció műfajában egyedülálló: nem az előadók, hanem a dalok versenye, a daloké a főszerep - olvasható a közleményben.
A győztes dal előadója Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett tízmillió forintot kap zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutó másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
A közlemény kiemeli: az új magyar könnyűzenei művek megszületését és a teljes hazai zenei paletta színesítését szolgáló dalválasztó komoly lehetőségeket nyújt az előadóknak.
Pályázni legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet) vagy még nem hangzott el nyilvános előadáson.
A dalverseny ezúttal is nyitott mindenki számára és támogatja a műfaji sokszínűséget. A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül 2023. január 13-án 22 óráig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.