Minimálbér - Megszületett a megállapodás a 2023. évi minimálbérről

MTI

2022.12.15. 23:27

Ennyi lesz a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum 2023-tól.

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023 január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Czomba Sándor hozzátette: mindez a minimálbér esetében 16 százalékos, a szakmunkás bérminimumnál 14 százalékos emelést jelent.

Az államtitkár szerint nagyon fontos és eredményes tárgyalásokon vannak túl.Czomba Sándor az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a megállapodást a VKF munkaadói és munkavállalói oldaláról is mindenki, így a Magyar Szakszervezeti Szövetség is alá fogja írni.

Szintén az MTI érdeklődésére megerősítette: a megállapodásba az is belekerült, hogy 2023-ban a szociális hozzájárulási adó mértéke nem fog növekedni.  

Közölte, hogy a minimálbér a versenyszférában és a közszférában nagyjából 230 ezer embert, a garantált bérminimum pedig mintegy 730 ezer embert érint, azaz csaknem 1 millió ember béréről van szó.

Ugyanakkor jelezte, túlmutat ezen az 1 millió emberen a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, hiszen ez a felette lévő béreket is "megtolja", így várhatóan az átlagbérek is nőni fognak ezáltal jövőre.

Emlékeztetett a hatéves megállapodásra, amelynek értelmében 2017 és 2022 között a szociális hozzájárulási adó mértéke 28,5 százalékról 13 százalékra csökkent. Mindez beépült a bérek növekedésébe, azaz hajtómotorja volt az elmúlt években a növekedésnek - fogalmazott az államtitkár.

A mostani tárgyalásokról Czomba Sándor elmondta: azt kérték a partnereiktől a tárgyalásokon, hogy ebben a nehéz időszakban mindenki próbáljon "elmenni a falig", mint ahogy a magyar kormány is megteszi. Örömmel nyugtázták, hogy ezt valóban mindenki megtette: a munkavállalói és a munkaadói oldal is - közölte.

.