Akár százmilliárdos kiesése is lehet a bankoknak az idén

MTI

2023.03.03. 07:58

A monetáris tanács januárban döntött arról, hogy a kötelező tartalékráta szintjét megemeli.

Éves szinten több mint 100 milliárd forintos kiesést okoz a bankszektornak a Magyar Nemzeti Bank azon döntése, hogy április 1-jétől duplájára, 10 százalékra emeli a kötelező tartalékrátát, és annak negyedére nem fizet kamatot a bankoknak - hangsúlyozta a Magyar Bankszövetség (MNB) az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében.

Rámutattak, hogy az MNB döntése csökkenti a bankszektor lakossági és vállalati hitelezési képességeit, újabb terhet jelent a szektornak, amelynek az extraprofitadó, a lakossági jelzáloghitel és a kis-és középvállalkozói (kkv) kamatstop, illetve az agrármoratórium már eddig is veszteséget okozott.

A szövetség szerint az egész nemzetgazdaság számára hátrányos az újabb banki teher. 

Kitértek arra is, hogy a mostani 25,7 százalékos éves inflációs környezetben jelenleg az egynapos jegybanki betéti kamat 18 százalék, amihez képest már most is jóval alacsonyabb, 13 százalékos kamat vonatkozik a kötelező tartalékrátára. A jegybank a kötelező tartalékráta állományának kétszeresére emelésével, illetve egy rész kamatmentességével az egynapos betéti kamathoz képest feleakkora, súlyozottan 9,75 százalékos kamatot fizet a bankoknak a kötelező tartalékrátára.

A bankszövetség a bejelentett jegybanki intézkedés kivezetését kérte a közleményben a bankszektor gazdaságfinanszírozási képességének fenntartása érdekében.

Az MNB a keddi kamatdöntést követően közölte, hogy a kötelező tartalékráta 25 százalékára nem fizet kamatot, továbbá a kötelező szint, azaz a 10 százalék feletti részre az alapkamatnál magasabb, az irányadó kamattal megegyező mértékű kamatot fizetnek majd. A monetáris tanács januárban döntött arról, hogy a kötelező tartalékráta szintjét megemeli 5 százalékról 10 százalékra, ami 2000 milliárd forint helyett 4000 milliárd forint lekötését eredményezi a tartalékszámlán.

.