3,5 millió forintot is kaphat egy munkanélküli egy program keretében

MTI

2023.04.28. 12:12

Vállalkozóvá válást segítő program indul.

Éves alapon 19 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2023 márciusában, ezzel Magyarországon 4 millió 707 ezer főre emelkedett a munkavállalók száma - közölte a Gazdaságfejlesztési minisztérium pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent adataira reagálva.

A szaktárca közleményében ismerteti: a munkanélküliek aránya 4 százalékot tett ki, ami a 7. legalacsonyabb az EU-ban. Külön eredmény, hogy az előző hónaphoz képest 0,9 százalékponttal csökkent a fiatalok munkanélkülisége (10,3 százalék), amely mintegy negyedével kedvezőbb az uniós (14,4 százalék) átlagnál.

Az adatok rávilágítanak, hogy a kormány intézkedései hatékonyan és eredményesen védik meg a munkahelyeket, a teljes foglalkoztatottságot, a családokat. Annak érdekében, hogy hazánkban a foglalkoztatottság tovább bővüljön, 14 vármegyében és a fővárosban új vállalkozóvá válást elősegítő munkaerő-piaci program indul.

A program keretében a jogi és pénzügyi alapismeretek megszerzése után az álláskeresőként nyilvántartottak üzleti tervet nyújthatnak be, amely alapján - pozitív elbírálás esetén - támogatást kaphatnak a vármegyei kormányhivataltól. A vállalkozás beindításához 6 hónapig az állam biztosítja a minimálbér összegét, azon felül pedig legfeljebb mintegy 3,5 millió forintos tőketámogatásban részesülhetnek az érintettek. A vállalkozás indítását elősegítő vármegyei programokról friss információt a helyi foglalkoztatási osztályok adnak, a részletek a foglalkoztatási portálon elérhetők - tájékoztat a GFM közleménye.

.