Két társasház lakásai váltak lakhatatlanná tűz miatt Zalaegerszegen

MTI

2023.05.06. 22:27

Húsz embert kellett kimenekíteni az otthonából.

Több mint húsz embert kellett kimenekíteni az otthonából, nyolcan enyhe füstmérgezést szenvedtek, miután szombat délután kigyulladt egy zalaegerszegi társasház, a lángok pedig a szomszédos épületre is áterjedtek; a polgármester segítséget ajánlott a károsultaknak.

Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: nem sokkal öt óra előtt, a Holub József utcai háromszintes épület egyik első emeleti lakásában csaptak fel a lángok. A tűz a homlokzaton keresztül gyorsan továbbterjedt, elérte a felsőbb szinteket és a tetőteret, valamint a házzal egybeépült egyik szomszédos társasházat is.

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak az épülethez, amelyből a rendőrök segítségével több mint húsz embert és két kutyát hoztak ki. Nyolcan könnyebb füstmérgezést szenvedtek.

A jelentős nagyságú területen égő lángokat hét óra körül sikerült elfojtani, de az utómunkálatok és a tető bontása miatt tovább tart a védekezés. A két társasházban összesen 16 lakást érintett a tűz és a füst - egy lakás teljesen kiégett -, egy harmadik társasház lakásait pedig az oltás miatti víz érte el - jelezte a szóvivő.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzat kinyittatta a páterdombi városrész közösségi házát, ahol a kiköltöztetett lakóknak ideiglenesen helyet biztosítanak. A 16 lakásban összesen 49-en élnek, közülük egy házaspár kért segítséget, őket egy apartmanban szállásolták el, a többi lakó családtagoknál, rokonoknál tölti az éjszakát.

A polgármester jelezte: a kárfelmérést követően az önkormányzat - a biztosító kárkifizetését szükség szerint kiegészítve - segít a házak helyreállításában.
 Az MTI helyszíni információi szerint a tüzet vélhetően egy elektromos töltő okozta.

.