Sok kisvállalkozó még mindig bízik az uniós forrásokban

MTI

2023.05.24. 14:12

Jelenleg mindössze a kkv-k 15 százaléka találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget.

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H szerdán az MTI-vel a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.

A K&H Magyarországon 2004 óta készít negyedéves kkv bizalmi indexet, a legutóbbi mérés 2023. február 20. és március 17. között történt, 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 tényezőt vizsgálnak.

A közleményben kiemelték, a cégek 45 százaléka tartja reálisnak, hogy támogatáshoz juthat, ami alig marad el az elmúlt két évre jellemző 50 százalék körüli értéktől. A bank szerint ez az arány a következő negyedévekben akár újra emelkedő pályára kerülhet, ugyanis az igazságügyi reform elfogadásával 13 milliárd eurónyi forráshoz nyílhat meg az út.

Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a területfejlesztési tárca szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs program Plusz (Ginop Plusz) keretében a vállalkozások számára foglalkoztatási célú felhívások már nyár elején, míg technológiafejlesztési pályázatok várhatóan az év végén megjelenhetnek.

A K&H felmérése szerint a mezőgazdasági és az ipari cégek tartják a legvalószínűbbnek, hogy uniós támogatáshoz jussanak, mindkét területen ez az arány egyaránt 59 százalék. Előbbieknél ez 12 százalékpontos visszaesés, az utóbbiaknál pedig 13 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.

A kereskedelemben nem változott az előző negyedévhez képest a 43 százalékos arány, legkevésbé a szolgáltató szektor - 38 százalék - tartja reálisnak uniós forrás elnyerését - írják a közleményben.

A kevesebb kiírás azt eredményezte, hogy jelenleg mindössze a kkv-k 15 százaléka találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget. Az index történetében ennél alacsonyabb arány, 12 százalék, mindössze egyszer, 2016-ban fordult elő. Ennek következtében csökkent az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,3 pályázatot adtak be cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,5-1,7 értékkel - részletezte a közleményben az eredményeket a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

.