Akadályverseny Európa-bajnokságot tartanak Tatán

Európa-bajnokság

MTI

2023.06.08. 13:17

31 ország 1500 sportolója indul.

Csütörtökön az ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi Tatán az akadályverseny Európa-bajnokság, a vasárnapig tartó viadalon 31 ország 1500 sportolója indul.

A szervezők tájékoztatása szerint a mezőnyben 256 magyar induló lesz.

A mostani lesz az első OCR Eb azóta, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség tavaly novemberi kongresszusán úgy döntött, a párizsi olimpia után a lovaglást az akadályverseny váltja fel. A fiatalabb korosztályok képviselői már az idei évtől megkezdik az átállást. Öttusában a sprintszám szerepel majd, melyben két versenyző egymás mellett teljesíti a pályát.

A tatai Eb abból a szempontból is sporttörténelminek számít, hogy ez lesz az első világverseny a sportág történetében, amelyen indulnak paraversenyzők.

Az Európa-bajnokság programja:
    péntek:

A 3 kilométeres táv Eb-futama (rajt: 8.30)
Az OCR 100 selejtezője (9-18 óra között)
    szombat:
A 12 kilométeres táv Eb-futama (rajt: 8.30)
Az OCR 100 selejtezője (9-18 óra között)
Gyerekfutamok
    vasárnap:
OCR 100 döntő (13.00-tól)

.