Indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra

MTI

2023.06.09. 14:02

Részletek, tudnivalók.

A Nyári diákmunka programra idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését.

A közlemény szerint a programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A támogatásokat önkormányzatok, és a mezőgazdaságban, turizmusban vagy vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. A sikeresen pályázók legfeljebb 2 hónap időtartamra, napi 6 órányi munkavégzéshez kapcsolódó munkabért kaphatnak.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 222 300 forint vehető figyelembe, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 174 000 forint, amelyek összege rövidebb munkaidejű foglalkoztatásnál arányosan csökken.

A diákok 2023. június 15-től - a program indulásával egy időben - regisztrálhatnak a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál, a támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2023. július 1-ével állhatnak munkába. Az augusztus végéig tartó program részletei a Foglalkoztatási portálon olvashatók.

A kormány a program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta, mintegy 27 milliárd forinttal. A kormány döntésének köszönhetően a 25 év alattiak zsebében, tekintettel az szja-mentességükre, több pénz maradhat, amely elérheti a 142-181 ezer forintot - olvasható a minisztérium közleményében.

.