Vízibiztonsági oktatást szerveznek a balatoni strandokon

MTI

2023.08.04. 10:57

Íme, ezeken a strandokon lesz majd az oktatás.

A vízi eszközök és kiegészítők biztonságos használatáról, illetve a fürdőzés szabályainak betartásáról indít oktatást gyerekeknek, családoknak és táborozóknak négy balatoni település strandján a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. - áll a cég csütörtöki közleményében.

A Water Safety (vízi biztonság) néven futó program résztvevői az elméleti oktatás után a HUMDA Water Safety-parkban gyakorlatban is alkalmazhatják az elsajátított tudást. Ki lehet próbálni felügyelet mellett, szakemberek segítségével az összes olyan vízi eszközt, amely megtalálható a nagyobb sportboltok polcain - írták. Nem feltétel az úszástudás, hiszen a vízi biztonsághoz hozzátartozik a mentőmellény használata - áll a közleményben.

A program ingyenes, de a strand- vagy rendezvénybelépőket meg kell venniük az érdeklődőknek.

Augusztus 3-tól 6-ig Balatonalmádiban, a Wesselényi-strandon, augusztus 10-től 13-ig Balatonfüreden, a Kisfaludy-strandon, augusztus 17-től 20-ig Keszthelyen, a városi strandon, augusztus 23-tól 26-ig pedig Zamárdiban, a szabadstrandon, a Strand Fesztiválon tartják a szervezők a programot.

A Water Safety-parkok várhatóan 10 és 18 óra között lesznek nyitva, ami az időjárás vagy a strand helyi jellegzetességi miatt módosulhat.

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonában van. Részt vesz a magyarországi autó- és motorsportszakma koordinálásában, HUMDA Green néven koordinálja az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét és a Zöld Busz Programot, valamint közreműködik a közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében.

.