Halottak napja - Meghosszabbított nyitvatartás a budapesti temetőkben

MTI

2023.10.31. 13:56

Idén is műsorral egybekötött közös kegyeleti megemlékezést tartanak a két leglátogatottabb temetőben.

A fővárosi temetők kedden 7 és 20 óra között, majd mindenszentek és halottak napján, szerdán és csütörtökön 7.30 és 20 óra között tartanak nyitva - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Budapesti Közművek keretében önállóan működő BTI Temetkezési Divízió a korábbi évekhez hasonlóan idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről a mindenszentek - halottak napja időszakában.

A társaság kedden és szerdán 17 és 20 óra között a Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnákat az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg.

Idén is műsorral egybekötött közös kegyeleti megemlékezést tartanak a két leglátogatottabb temetőben: kedden 17 órától az Új köztemető szóróparcellájánál, szerdán szintén 17 órától a Farkasréti temetőben, a ravatalozó előtti téren. Az Óbudai temetőben pedig szerdán 16 órától közös mécsesgyújtással teremtenek lehetőséget az együttes emlékezésre.

Kitértek arra is, hogy a Farkasréti temetőben, az Óbudai temetőben és az Új köztemetőben a halottak napi időszakban is lehetőséget biztosítanak a lejárt sírhelyek részletre történő újraváltására.

A Budapesti Közművek idén is megerősített járőrszolgálattal és a kerületi rendőrkapitányságokkal együttműködve vigyáz a temetők és a látogatók biztonságára - áll a közleményben.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban.

.