A legdrágább most is az V. kerület volt.
Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos drágulás - közölte saját adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
A magasabb árak miatt a tavalyinál 5 százalékkal csekélyebb, átlagosan 62 négyzetméter alapterületű ingatlanokat vásároltak az ügyfelek, miközben az ingatlanszerzésre fordított összeg 3 százalékkal, 50,7 millió forintra nőtt.
A 17 pesti kerület közül csupán a IV. kerületben enyhültek az árak, itt 7 százalékkal mérséklődtek a négyzetméterárak 2022-höz képest. Nyolc kerületben 10 százalék alatti árnövekedést tapasztaltak, míg négy kerületnél 13-18 százalék közötti volt a drágulás mértéke. A legjelentősebb, 20-25 százalék közti négyzetméterár-emelkedést Erzsébetvárosban, Kispesten, a XVI. és a XVIII. kerületben mérte a Duna House a közreműködésével zárt eladásoknál.
A négyzetméterárakat tekintve Pesterzsébet a leginkább "pénztárcakímélő" választás, mert itt 574 ezer forintos átlagos fajlagos áron is megoldható az ingatlanvásárlás, míg a legmagasabb, 1,2 millió forintot meghaladó négyzetméterárral az V. kerületben találkozhatnak az ügyfelek.
A legjelentősebb kiadást, átlagosan 99 millió forintot az V. kerületi ingatlanvásárlás jelenti a vevők számára. A legkevesebbet, átlagosan 35,6-37,5 millió forint közötti összeget azok költöttek otthonteremtésre, akik Soroksáron, Pesterzsébeten, Csepelen, Kőbányán, valamint Újpesten telepedtek le.
A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta a változó ingatlanpiacon a gazdasági helyzet és a hitelezési nehézségek következtében főként azok vágtak bele az ingatlanvásárlásba az idén, akiknek mindenképpen költözniük kellett.