Szerelem és szenvedély - Tündérkert c. történelmi filmsorozat indul a Duna tévén

MTI

2023.10.07. 17:57

A Tündérkert című nyolcrészes sorozat Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült.

Szerelem, szenvedély, csata, hatalmi harc, árulás és hűség jelenik meg a Tündérkert című nyolcrészes sorozat történetében, amely Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült és dupla részekkel október 13-án debütál a Dunán.

A 17. századi Erdélyben játszódó fordulatos történelmi filmsorozathoz Móricz Zsigmond azonos című művét vették alapul - hangsúlyozta az MTI-nek Helmeczy Dorottya producer.

Mint mondta, voltak olyan szálak a regényből, amelyeket elengedtek, és a női karakterek is nagyobb hangsúlyt kaptak a sorozatban, mint Móricz művében.

A történetből kiderül, hogy a fiatal Báthory Gábor miként kormányozza a fejedelemséget, milyen döntéseket hoz, hogy megtartsa a hatalmát és Erdélyt megerősítse. Bethlen Gábor, a másik főszereplő, aki idősebb, higgadt politikus; kettőjük kapcsolata viszi előre a sorozatot - hangsúlyozta a producer, hozzátéve, hogy Báthory Erzsébet, akit Szamosi Zsófia alakít, szintén jelentős szereppel bír a cselekményben. A történet végigkíséri a grófnő titkát - magyarázta a producer, aki szerint a sorozat epizódjai egyre mélyebbre mennek az emberi drámákban, az utolsó részben pedig egy váratlan fordulat várja majd a nézőket.

Helmeczy Dorottya szerint a nők helyzete nagyon nehéz volt a 17. században, sokkal erőteljesebbnek, ügyesebbnek kellett lenniük akkoriban, hogy érvényesülni tudjanak és megállják a helyüket. A producer szerint sok hasonlóságot mutat a történet a mai korral.

Helmeczy Dorottya mesének nevezte a Tündérkertet. "A sok cselszövés és ármány, valamint a szép látványvilág miatt olyan mintha mesében helyeznénk el fontos döntéseket" - magyarázta. Kitért arra is, hogy a sorozatban nincs sok csatajelenet, a szereplők viszonyrendszere határozza meg a cselekményt. A producer kiemelte: erős vizuális hátteret kapott az alkotás, fontos szerepe van a jelmezeknek és a helyszíneknek.  

A producer szerint a Tündérkert "közönségfilm", amely az idősebb generációk számára is izgalmas szórakozást nyújt, a tinédzserek pedig fordulatos sorozaton keresztül ismerhetik meg a magyar történelmet.  

Helmeczy Dorottya elmondta azt is, hogy terveik között szerepel a trilógia másik két kötete - A nagy fejedelem és A nap árnyéka - megfilmesítése is.

A nyolcrészes sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Megafilm Service és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában készült.

A Báthory Gábor szerepét alakító Katona Péter Dániel mellett Bethlen Gábort Bokor Barna játssza. A Tündérkert női karaktereit Szamosi Zsófia mellett többek közt Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Balsai Móni, Parti Nóra és Éder Enikő alakítják, mellettük a főbb szerepekben Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Lukács Dániel, Pál D. Attila, Dimény Levente, Henn János és Németh B. Kristóf is látható.

A Tündérkert producere Helmeczy Dorottya mellett Kálomista Gábor. A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István. A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs, míg történész szakértőként Oborni Teréz vett részt a munkában.

Az október 13-án debütáló első két részt követően másnap, október 14-én 16 óra 30 perckor kezdődő Hogy készült a Tündérkert? című werkfilmből a sorozat kulisszatitkaiba is betekintést nyerhet a közönség a Dunán.
 

.