Csak kijelölt területen szabad korcsolyázni.
Mobiltelefon és lélekjelenlét, erre mindenképp szükség van.
Nyílt víznél nagyon fontos, hogy csak kijelölt területen szabad korcsolyázni, de még ekkor is érdemes a lábunk elé nézni. Viszont sokan nem tartják be a szabályokat, jégre mennek és megtörténik a baj.
Mit tegyünk akkor, ha mégis beszakad a jég?
A legfontosabb, hogy csak és kizárólag olyan helyen lehet a jégen tartózkodni, ahol kijelölt korcsolyázóhely van, ahol biztosan meg van mérve a jég vastagsága. Hiszen valaki akkor már ott volt azon a jégtáblán, megmérte, hogy több mint 10 cm vastag és biztonsággal elbírja több embernek a súlyát. Máshol azonban életveszélyes a jégre lépni!
Ha valaki rámegy a jégpáncélra,
A víz 1-2 fokos az ilyen tartós hidegben, ami rendkívül gyorsan lehűti azt, aki teljes ruházattal beleesik. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ne közvetlenül a jég beszakadása mentén állva próbáljuk meg kihúzni a bajba jutottat, hiszen mi is beszakadhatunk, próbáljunk inkább távolabbról, négykézláb vagy hason csúszva a közelébe jutni, és egy létrával, szánkóval, kötéllel, a part mentén talált bottal kihúzni őt a jég felszínére, majd onnan hason fekve egészen a partra.
Fontos, hogy olyan ember induljon el a bajbajutott felé, aki kellő nyugalommal képes kezelni a szituációt. Egy ilyen személy jelenléte is már nyugtató hatással lehet arra, aki beszakadt a jeges vízbe.
Ha viszont az elvékonyodott jégre, mely már szintén be van repedezve nem biztonságos a rájutásunk, a vízben lévő is bátran próbálkozhat a nála lévő tárggyal belekapaszkodni a jég szélébe, megpróbálhat kikúszni egy fajta mellúszó mozgással a jég felszínén.
Kiérve a partra azonnal meg kell szabadulni a vizes ruháktól
Kiérve a partra azonnal meg kell szabadulni a vizes ruháktól és a száraz öltözékbe kell bújni. Azonban ha az általunk kihúzott személy esetleg nincs eszméleténél, akkor már biztosítani kell a légutakat, stabil oldalfekvésbe kell helyezni, ha pedig nincs légzése, akkor azonnal el kell kezdeni az újraélesztést.
Baj esetén hívjuk a 112-es számot!
Be kell mondani a pontos helyszínt, illetve azt hogy mi történt, ezt a hívást pedig a megfelelő szervezet felé továbbítják annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb kiérjen a szakszerű segítség.