Dohában az úszóversenyek február 11-én kezdődnek.
Lezárult a nevezés a dohai vizes világbajnokságra és véglegessé vált a magyar úszó-válogatott névsora, amelyben Kapás Boglárka is szerepel.
A 2019-ben világbajnok Kapás a korábbi listán még csak a váltókban kapott helyet, a szövetség csütörtöki beszámolója szerint végül azonban 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen is rajthoz állhat, mindkét számban az olimpiai kvóta megszerzése reményében ugrik medencébe.
A tervek szerint egyéni távokon kilenc férfi és hat női versenyző indul, váltókban pedig további hét úszót nevezett a szövetség. A kilenc férfi között ismét ott lesz a nyíltvízi csapat két klasszisa, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, akik az első héten a tengerbe vetik magukat, ezt követően pedig a medencében is nekiveselkednek a hosszabb távoknak.
Mint korábban eldőlt, a 200 méter hát világbajnoka, Kós Hubert nem védi meg címét: amerikai edzője, Bob Bowman ragaszkodik ahhoz, hogy szinte a párizsi rajtig a keze alatt készüljön, Arizonában. Távollétében a Fukuokában 5. helyen végző Kovács Benedek törhet még előbbre, illetve a tavaly júliusban szintén döntőt úszott Márton Richárd, Németh Nándor, Holló Balázs és Szabó Szebasztián esélyes fináléra.
"Ez egy extrém időpontban rendezett világbajnokság, amelynek a két legjobbunk nélkül megyünk neki, úgyhogy látnunk kell: most nem reális az éremszerzés - közölte Sós Csaba szövetségi kapitány. - Ez az esemény sokkal inkább a versenyzésről szól, arról, hogy aki az olimpián jobb eredményre vágyik, az megint ússza le a távját kétszer vagy háromszor a lehető legjobban, és persze remélem, további olimpiai szintek is születnek."
A nőknél Késely Ajna törheti meg a rossz sorozatot, hiszen egyéni távon nem volt magyar női finalista Fukuokában, de Pádár Nikolett is esélyes lehet erre.
Ami pedig a váltókat illeti, mint ismert, a speciális versenynaptárra való tekintettel a dohai vb kínálja az utolsó esélyt, hogy kvalifikáljon egy-egy nemzet a párizsi játékokra. A fukuokai vb első három helyezettje mellett a két világbajnokság összevetésében további 13 legjobb időt elérő váltó szerez automatikusan indulási jogot.
"Végignéztük-elemeztük a lehetőségeket, úgy gondolom, a mixed váltók kivételével mindenhol reális esélyünk van az olimpia részvételre, de bravúrral minden olyan távon sikerülhet, ahol rajthoz állunk" - összegzett a kapitány.
Dohában az úszóversenyek február 11-én kezdődnek, a vb első hetében a nyíltvízi úszók bizonyíthatnak, az egyéni számokban 5 és 10 kilométeren a férfiaknál Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, a nőknél Fábián Bettina és Szimcsák Mira indul, ők úsznak a váltóban is.
A medencés úszó-válogatott a dohai világbajnokságon:
férfiak
Betlehem Dávid (800 m gyors, 1500 m gyors)
Holló Balázs (200 m vegyes, 400 m vegyes)
Jászó Ádám (100 m hát, 50 m hát)
Kovács Benedek (100 m hát, 200 m hát)
Márton Richárd (200 m pillangó)
Németh Nándor (200 m gyors, 100 m gyors)
Rasovszky Kristóf (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors)
Szabó Szebasztián (50 m pillangó, 100 m gyors, 50 m gyors)
Telegdy Ádám (200 m hát)
4x100m gyors (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Jászó Ádám)
4x100m vegyes (Jászó Ádám, Sós Dániel, Márton Richárd, Németh Nándor)
nők:
Kapás Boglárka (200 m pillangó, 400 m vegyes)
Késely Ajna (400 m gyors, 1500 m gyors, 800 m gyors)
Molnár Dóra (200 m hát)
Pádár Nikolett (400 m gyors, 200 m gyors, 100 m gyors)
Sebestyén Dalma (100 m pillangó, 200 m vegyes, 200 m pillangó)
Szabó-Feltóthy Eszter (100 m hát, 200 m hát)
4x200 m gyorsváltó (Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Kapás Boglárka vagy Ugrai Panna)
4x100 m vegyes (Komoróczy Lora, Békési Eszter, Ugrai Panna, Senánszky Petra)
mixed váltó:
mixed 4x100 m vegyesváltó (Jászó Ádám, Békési Eszter, Márton Richárd, Senánszky Petra)
mixed 4x100 m gyorsváltó (névsor helyszíni döntés alapján)