Az államilag támogatott hitel 3 százalék kamatozású.
A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.
"Nemzetünk alapja a család, ezért szeretnénk az élet minden területén hozzájárulni a családok biztonságához" - fogalmazott Hornung Ágnes. Hozzátette: a családok védelmében a kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy minden élethelyzetben hozzájáruljon a családok boldogulásához.
Kifejtette, hogy az összetett családtámogatási rendszerben bevezetett több mint 30 intézkedés részeként januártól már igényelhető a csok plusz, amely minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál azoknak, akik gyermeket vállalnak.
"Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt időszak nehézségei ellenére sikerült egy olyan új intézkedést bevezetnünk, amely hatékony segítséget nyújt a gyermeket tervező házaspároknak otthonteremtési céljaik megvalósításában" - emelte ki az államtitkár.
Úgy folytatta, hogy Magyarországon az emberek - tradicionálisan - saját lakásban gondolkodnak, amely a kiszámíthatóság mellett anyagi biztonságot is jelent a következő generáció számára. Hozzáfűzte: a "nemzeti kormány mindig is a családok oldalán állt, kormányzása során kiemelt figyelmet fordított arra, hogy támogassa, segítse a családok otthonteremtési céljainak megvalósítását".
Hornung Ágnes felidézte, hogy 2015-től egy szerteágazó és számos elemből álló rendszert dolgoztak ki: a csok indulásával a családok "lakásálmai" valósággá válhattak. A támogatási rendszert ráadásul folyamatosan fejlesztették, így egy idő után bővítették az igénylők körét, növelték a kedvezményes hitel összegét és enyhítették az adminisztrációs terheket.
Hozzátette, hogy a csok mellett 2019-ben elindult a falusi csok, 2021-ben pedig az otthonteremtési program, amely tartalmazta egyebek mellett az áfát érintő kedvezményeket, valamint az illetékmentességet a csokkal vásárolt ingatlanok esetén.
Azt mondta: a csok sikerességéhez kétség sem férhet, hiszen 2015 júliusa és 2023 december vége között csaknem 240 ezer család mintegy 770 milliárd forint támogatásban részesült.
Az államtitkár közölte azt is: 2023-ban döntött úgy a kormány, hogy felülvizsgálja és átalakítja az otthonteremtési támogatás rendszerét, majd 2024. január 1-től vezette be az új támogatási formát, a csok pluszt. A családok a csok plusz révén egy maximum 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott hitelhez juthatnak, amellyel - a meglévő és a vállalt gyermekek számától függően - maximum 15-30 vagy akár 50 millió forint hitel igényelhető.
A hitel egyaránt felhasználható az első közös otthon megvásárlásához, egy másikba költözéshez vagy a lakóingatlan bővítéséhez. Az új támogatással vásárolt ingatlan ráadásul illetékmentes - sorolta Hornung Ágnes.
Hangsúlyozta, hogy a csok plusz iránt már az indulásának első napjaiban is "intenzív" volt az érdeklődés, így élénk verseny alakult ki a bankok között az ügyfelekért.
Az előzetes - egyelőre nem hivatalos - adatok szerint az első hónapban meghaladta az ezret a csok plusz hitelre beadott igénylések száma - jelentette be Hornung Ágnes, hozzátéve, hogy a hivatalos adatokról várhatóan pár hónap múlva számolnak be.
A sajtótájékoztatón megszólalt Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség illetékes munkacsoportjának elnöke, aki egyebek mellett azt mondta, hogy naponta átlagosan 60 csok plusz kérelem érkezik a bankokhoz. Ez azt jelenti, hogy évente 15 ezer ilyen kérelemre számítanak, ami 350-400 milliárd forintnyi kihelyezést jelenthet.