Az arany minősítések közül választják ki az Év pálinkás bonbonját.
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre - mondta a verseny ötletgazdája és igazgatója csütörtökön a gyulai Almásy-kastélyban, a tételek zsűrizése előtt.
Fabulya Attila közölte, harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről. A harmadik alkalom már jelzi, hogy mind a csokoládés, mind a pálinkás szakma elfogadta a versenyt; az Év tortája, Év fagylaltja, Év szaloncukra megméretések mellé tudott emelkedni a pálinkás bonbonverseny.
Kifejtette,
négy kategóriát hirdettek meg. Krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonból 51 nevezés érkezett; az év pálinkájával, cseresznyével töltött bonbonból 27-et neveztek. Megjegyezte, nagyon kíváncsi erre a kategóriára, mert a cseresznyepálinka "nem számít könnyű alapanyagnak".
Fabulya Attila szerint a verseny legnagyobb érdeme, hogy külön kategóriában szerepelnek az oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbonok, amelyekből idén 31 minta érkezett, ezek sok esetben a tanulók diplomamunkái. Négy darab, háromfős szakmai zsűri bírálja el a tételeket, ezt a kategóriát egy zsűritársaság vizsgálja; a többi kategória nevezéseit a másik három "csapat" vegyesen kapja meg.
Idén új kategóriaként hirdették meg a nem pálinkából, hanem párlatból, vagy ginből, likőrből készült bonbonokat, mert - mint mondta - egyre inkább kísérleteznek ilyen italok gyártásával is a hazai, kereskedelmi pálinkafőzdék. Ebbe a kategóriába 34 bonbont neveztek - ismertette Fabulya Attila.
Veszely Attila zsűrielnök elmondta, a pálinkaszakértőkből és cukrászmesterekből álló zsűri nézi a tételek megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a fűszerezést, a kreativitást és az összbenyomást. Ez alapján arany, ezüst és bronz minősítéseket osztanak. Az arany minősítések közül választják ki az Év pálinkás bonbonját.
Idén ismét egy társadalmi zsűri a bírálók által aranyérmesnek minősített bonbonokból kiválasztja a Gyulai Pálinkafesztivál Közönségdíjas pálinkás bonbonját is - tette hozzá.
Az Év pálinkás bonbonja - Rekordszámú nevezés érkezett az idei versenyre