Ők kaptak Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjat.
Káel Csaba, a Magyar Mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Film Intézet elnöke köszöntőjében kijelentette: a magyar filmipar és filmgyártás szemmel láthatólag csúcsformában van. Sorra születnek a magas színvonalú alkotások, amelyekből közönségsikerek lesznek a mozikban, a tévéképernyőkön és a streaming felületeken - mondta.
Ugyanilyen fontosnak nevezte a hagyományt és a gazdag örökséget, amely a magyar filmkészítés 120 éve alatt ránk maradt.
A Magyar Filmakadémia és a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasait méltatva úgy fogalmazott: aki a film nyelvén beszél, az az időt is képes megállítani, érzéseinkre hatni és hidat építeni nézőpontok, emberek, kultúrák és világok között.
A díjazottak munkássága hidat képez a múlt, a jelen és a jövő között, hiszen a mai fiatal szakember és alkotó- és művészgenerációnak példaértékű az, amit letettek az asztalra - folytatta.
Az alkotások, amelyekben a díjazottak részt vettek, ma is megállják a helyüket, és erről a közönség is meggyőződhet, hiszen műsorra tűzik a fesztiválon a Hunyadi-sorozatot, a Szabadság, szerelem, a Kísértet Lublón, a Kenguru, a Megáll az idő, a Magyar passió és a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmeket
- tette hozzá.
Káel Csaba örömét fejezte ki, hogy a háttérszakmában is kimagasló alkotókat díjaznak, akikre kevés reflektorfény jut, holott a filmezés csapatmunka.
Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere köszöntőjében felidézte: a város ebben az évben a reformkor, az Anna-bál és Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóját ünnepli. A polgármester reményeit fejezte ki, hogy az írók mellett a filmművészet panteonját is létre tudják hozni a tóparti városban.
Makó Mari számos hazai és külföldi játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm szereplőinek kiválasztásában működött közre több évtizedes pályafutása során casting direktorként. Több Magyarországon készülő külföldi produkcióban is foglalkoztatták castingosként.
Piroch Gábor több mint 50 éve dolgozik a filmiparban kaszkadőrként és kaszkadőrszakértőként. Filmográfiájában több mint 200 cím szerepel. Kaszkadőrként dolgozott Hollywoodban többek közt a Total Recall - Az emlékmásban, a Titanicban, A múmiában, a Mennyei királyságban, a Terminátor 3. - A gépek lázadásában, a Világok harcában és a Trójában. Kaszkadőrszakértőként jegyzi az Evita, az Én, a kém, a Szabadság, szerelem és a Kincsem című filmeket.
Demjén Ferenc a Bergendy együttes és a V’Moto-Rock formáció tagjaként és szólóban is sikeres karriert is tudhat maga mögött, számos ismert sláger szerzője és előadója. A tavaly bemutatott és a dalai köré épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet több mint 800 ezer néző látta a mozikban, aminek köszönhetően ez lett a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film.
Bordán Irén a Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban és a MAFILM színtársulatában is dolgozott, szerepelt mások mellett a Talpuk alatt fütyül a szél, A szerelem bolondjai, A ménesgazda és Az erőd című filmekben, legutóbb Pálfi György Szabadesés és Szász Attila Félvilág című filmjeiben, valamint a Russian Doll című amerikai sorozatban szerepelt.
Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész a Vígszínház tagja volt, majd az Örkény Színház alapító tagja. A filmvásznon A kenguru főszereplőjeként mutatkozott be, amelyet több mint 1,8 millióan néztek meg a mozikban. Az azóta eltelt évtizedek során látható volt több filmben is, köztük a közelmúltban a Hunyadi című sorozatban.
Robert Lantos 1973-ban alapította és 1998-ig irányította Kanada vezető film- és televíziós vállalatát, az Alliance Communications Corporationt, amelynek elnök-vezérigazgatója volt. Jelenleg a Serendipity Point Films vezetőjeként valósítja meg mozgóképes terveit.
Négy filmjét Oscar-díjra jelölték, tíz filmjét beválogatták a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába és közülük az Eljövendő szép napok, az Imádat és a Karambol érdemeit díjakkal ismerték el.
Az eXistenZ - Az élet játék, továbbá a Museo Ezüst Medvét nyertek Berlinben. Legfrissebb munkája a 15. században játszódó, tízrészes történelmi sorozat, a Hunyadi.
Koltai Lajos több mint öt évtizedes pályafutása során számos neves rendezővel dolgozott együtt Magyarországon és az Egyesült Államokban is, szoros munkakapcsolat fűzi Szabó István rendezőhöz.
Rendezőként 2005-ben mutatkozott be Kertész Imre Sorstalanság című regényének filmváltozatával. Legutóbbi rendezése a 2023-ban bemutatott Semmelweis.