Megvannak a Tisza-kormány államtitkárai: Magyar Péter tett javaslatot az 55 névre

MTI/alon.hu

2026.05.24. 13:57

Megvannak a Tisza-kormány államtitkárai: Magyar Péter tett javaslatot az 55 névre

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumba négy államtitkárt jelentettek be.

Heidl György lett a minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (nemzetpolitika, civil, nemzetiségi és felekezeti ügyek). Több mint három évtizedes tudományos munkája során oktatóként, kutatóként és vezetőként is bizonyított. A Janus Pannonius Tudományegyetemen magyar és művészettudomány szakokon, a CEU-n medieval studies szakon szerzett diplomát. Később ugyanitt PhD-fokozatot szerzett, 2020 óta az MTA doktora. 1993 óta a Pécsi Tudományegyetem Esztétika Tanszékének oktatója. 2018 óta egyetemi tanár, 2019 és 2023 között a PTE BTK dékánja volt. 2014 és 2018 között a Pécsi Egyházmegye munkatársa volt, tudományos, kulturális és kommunikációs igazgatóként, később a tudományos kapcsolatokért felelős főmunkatársként. Angolul, latinul felsőfokú, ógörögül, németül, franciául, olaszul középfokú nyelvismerettel rendelkezik. Tudományos munkája során számos rangos folyóirat szerzője és szerkesztője, több száz esztétikai és filozófiatörténeti tudományos publikációval rendelkezik.

Nagy Ervin lett a tárca kultúráért felelős államtitkára. Színész, filmszínész, közéleti szereplő, a magyar kulturális élet egyik meghatározó alakja. Színművész diplomáját Máté Gábor osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte. Diplomája megszerzése után a Katona József Színház társulatához szerződött, ahol hamar a társulat egyik meghatározó művészévé vált. Sokoldalú színészként prózai és zenés szerepekben egyaránt jelentős sikereket aratott. A filmvásznon szintén jelentős karriert épített, alakításai révén széles közönség számára vált ismertté és népszerűvé, miközben mindig hangsúlyozta, hogy számára a színház maradt az elsődleges művészi közeg. Munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el, Jászai Mari-díjban részesült, valamint Dunaújváros díszpolgári címét is megkapta kiemelkedő művészeti tevékenységéért. A Tisza Párt egyéni országgyűlési képviselője Fejér megye 4-es számú választókerületében.

Sári Zsolt a minisztérium közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkára. Okleveles etnográfus és politológus, közel 30 éves muzeológiai, kurátori és vezetői tapasztalattal. Pályáját Szolnokon muzeológusként kezdte, majd 2001-től a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, vagyis a Szentendrei Skanzenben dolgozott általános főigazgató-helyettesként. Operatív vezetői és kurátori munkája mellett tudományos fokozatot szerzett, 2025-től a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa. Tagja és vezetője több magyarországi és nemzetközi muzeológiai szakmai társaságnak. Muzeológusként és néprajztudósként végzett szakmai munkáját több szakmai kitüntessél is díjazták.

Tompa Enikő a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára. Széles körű, másfél évtizedes köz- és államigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Az Eszterházy Károly Főiskolán, majd a Debreceni Egyetemen szerezte diplomáit intézményi kommunikátor, igazgatásszervező, majd közigazgatási menedzser szakokon. Pályája során három megyében is dolgozott a köz- és államigazgatás különböző szintjein a szociális igazgatási, gyámügyi, anyakönyvi és adóigazgatási területen. A Tisza egyéni országgyűlési képviselője Hajdú-Bihar megye 2-es számú választókerületében.

 

A Tudományos és Technológiai Minisztériumba három államtitkárt jelentettek be.

Bicskei László a minisztérium parlamenti államtitkára. Műszaki informatikus mérnök és egészségügyi mérnök, jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal a gyógyszerfejlesztés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a mesterséges intelligencia és a technológiai projektvezetés területén. A Vitaleon Pharma B.V. ügyvezető igazgatójaként gyógyszerfejlesztési programokat irányított, emellett több éven át a Mitochon Technologies Kft. és a Humeltis Kft. ügyvezetőjeként dolgozott. Korábban az X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nél senior befektetési munkatársként startupokkal foglalkozott, Londonban pedig a Deallus Consultingnál menedzsment tanácsadóként működött. Dolgozott agykutatóként a University College Londonon és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben. Diplomáit a BME-n szerezte. Angolul felsőfokon, németül középfokon beszél.

Horváth Péter a Tudományos és Technológiai Minisztérium tudománypolitikai és innovációs államtitkára. Informatikus, képelemzési és mesterséges intelligencia-kutató, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója és kutatócsoport-vezetője. Emellett a müncheni Helmholtz AI4Health Institute csoportvezetője, a Helsinki Egyetem FIMM-EMBL vendégkutatója, valamint a Single-Cell Technologies Ltd. ügyvezetője. Kutatásai a fénymikroszkópia, az egysejt-biológia, a térbeli omika és az MI-alapú képelemzés metszéspontjában mozognak, különös tekintettel a precíziós orvoslási alkalmazásokra. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, a Nizzai Egyetemen és az INRIA-n végezte, 2023-ban az MTA doktora, 2024-ben az Academia Europaea tagja lett. Több mint 200 tudományos publikáció szerzője, számos nemzetközi díj és szakmai elismerés birtokosa.

Polereczki Andrea a minisztérium digitalizációs államtitkára. Kiberbiztonsági és digitális transzformációs szakember több mint 25 év tapasztalattal. Pályája a kibervédelem, a mesterséges intelligencia, a szabályozott iparágak és a felsővezetői irányítás köré szerveződött. Dolgozott a Magyar Honvédségnél, a Magyar Fejlesztési Banknál, az OTP Mobilnál, az Inter-Computer Informatika Zrt.-nél és az RTL Magyarországnál, majd az egészségügyi és gyógyszeripari szektorban kiberbiztonsági, NIS2- és MI-alapú megfelelőségi fejlesztéseket támogatott. A Women4Cyber Magyarország alapító és igazgatósági tagja, ECSO CISO nagykövet. Végzettségét a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen és az NKE-n szerezte, angolul, oroszul és arabul beszél.

 

A Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumba két államtitkárt neveztek ki.

Stumpf Péter Bence lett a minisztérium parlamenti államtitkára. Politológus, egyetemi oktató és politikai elemző, Csongrád-Csanád 1-es választókerületének egyéni országgyűlési képviselője. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte politológia alapképzésen, politikatudomány mesterszakon, gazdálkodás és menedzsment, valamint international economy and business szakon, 2024-ben pedig PhD-fokozatot szerzett. 2018-tól a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politológiai Tanszékén dolgozott tudományos segédmunkatársként, majd tanársegédként, 2025-től adjunktusként. Angolul felsőfokon beszél.

Szabó Mátyás a tárca vidék- és területfejlesztési államtitkára. Fejlesztéspolitikai szakértő, közgazdász és szociológus, több mint húszéves szakmai tapasztalattal. Doktori disszertációját a fejlesztéspolitika és a hosszú távú tervezés területén írta. Pályafutása során települési, megyei és országos szinten is dolgozott, egyetemi környezetben is szerzett tapasztalatot, 2020 óta pedig európai uniós intézményekben tevékenykedik. Szakmai fókuszában a vidékfejlesztés és területfejlesztés tervezés, a helyi érdekek képviselete és az uniós támogatási környezet áll.


.