Augusztus 20-án háromnapos ünnepi programsorozat várja a látogatókat Budapesten. A tűzijáték idén rövidebb lesz, és egy látványos audiovizuális show részeként rendezik meg.
Az augusztus 20-i ünnepségsorozat egyik legfontosabb változása, hogy a 21 órakor kezdődő tűzijáték idén mindössze tíz percig tart. A tűzijáték egy félórás audiovizuális show része lesz. Budapesten tíz helyszínen rendeznek programokat, többek között katonai és légi parádét, koncerteket, gasztronómiai és családi eseményeket. A Parlament augusztus 20. és 22. között ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogatható.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál - mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen. A programsorozat 4 milliárd forintba kerül.
Magyar Éva közölte, egyes helyszíneken már augusztus 19-én elkezdődnek a programok, máshol az ünnep utáni napokban is lesznek rendezvények.
Augusztus 20-án a programokat 8 órakor a hagyományos zászlófelvonás és tisztavatás nyitja a Kossuth téren. Ezután kerül sor a katonai és légi parádéra, amelyet a rakpartokról lehet megtekinteni.
Kilenc órától éjfélig várja az érdeklődőket az Ízek utcája a Várkert előtti rakparton.
Augusztus 20-ától 22-éig díjmentesen és előzetes regisztráció nélkül lehet majd látogatni a Parlamentet.
A Városligetben a honvédség tart egész napos programot, míg 20-án és 21-én interaktív foglalkozásokkal várják a családokat a Margitszigeten.
A budai Várban idén is lesz Mesterségek ünnepe, de ugyanott kap helyet a Protestáns Sokadalom is. A Szabadság tér közösségi pihenőhellyé és gasztrokertté alakul, míg a Műegyetem rakparton koncertek várják a látogatókat.
A Szent jobb-körmenet augusztus 20-án az ünnepi szentmise után, 19 órakor a Bazilika elől indul.
A 21 órakor kezdődő tűzijáték a félórás audiovizuális show része lesz, és tíz percig tart majd.
Magyar Éva hangsúlyozta: a kormány felkészült a rendezvények zavartalan és biztonságos lebonyolítására. Az előkészítés érdekében létrehozott tárcaközi koordináló munkacsoport munkáját operatív törzs segíti majd.
Arra kérik a látogatókat, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket, tájékozódjanak az időjárásról, és vihar esetén azonnal vonuljanak biztonságos helyre.
Kérdésre válaszolva elmondta: úgy látják, a négymilliárd forint reális költségnek tűnik egy ilyen rendezvénysorozat lebonyolítására.
A tájékoztatón a programok művészeti koncepciójáért felelős Centrum Production képviselői elmondták, hogy "nem akartak új ünnepet kitalálni" . Ehelyett közös nyelvet kerestek az ünnephez, amely megtartja a jól ismert tradicionális programokat, de azokat kortárs és modern programokkal újítja meg.
A rendezvények részletes programjait a www.augusztus20.hu oldalon találhatják meg az érdeklődők.