Megnyílt a nevezés a VII. Kéktúrázás Napjára. Október 10-én 143 szakaszon járják be a Kéktúrát, vezetett és önjáró túrák is indulnak.
A VII. Kéktúrázás Napját 2026. október 10-én rendezik meg. A Magyar Természetjáró Szövetség közösségi eseményén az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra teljes útvonalát 143 szakaszra bontva járják be a résztvevők egyetlen nap alatt. Vezetett és önjáró teljesítésre is lehet jelentkezni. A vezetett szakaszokon legfeljebb 50 fő vehet részt, a betelt túráknál várólista működik, míg az önjáró teljesítésnél nincs ilyen létszámkorlát.
Megnyílt a nevezés az ország egyik legnagyobb közösségi túraeseményére. A VII. Kéktúrázás Napján október 10-én egyszerre indulnak útnak a természetjárók Magyarország különböző pontjain: 143 szakaszra bontva egyetlen nap alatt járják be a három Kéktúra teljes útvonalát. Idén a vezetett túrák mellett még nagyobb szabadságot kapnak azok is, akik inkább önállóan teljesítenék a kiválasztott távot.
A www.kektura.hu weboldalon közzétett tájékoztatás szerint a Kéktúra teljes útvonalát 143 túraszakaszra osztották, amelyek nagy részét az október 10-i eseményen tapasztalt, helyismerettel rendelkező szakaszfelelősök vezetik, akik a szervezésben és a terepen való tájékozódásban egyaránt segítenek.
Aki most ismerkedik a túramozgalommal, annak érdemes először azt is megnéznie, mi az a Kéktúra, hogyan működik a pecsételés és hogyan lehet hivatalosan teljesíteni az útvonalat.
Mint írták,
folytatva a tavalyi újítást, idén is lesznek önjáró szakaszok, amelyeken túravezető nélkül, de a rendezvény részeként lehet teljesíteni a távot. Az önjáró túrázók a hivatalos Kéktúra applikáción igazolhatják a teljesítésüket, így ők is megkapják a rendezvény teljesítéséért járó oklevelet
- emelték ki.
A program idei újdonságának nevezték, hogy a vezetett szakaszokra is lehet önjáróként jelentkezni. Ezt azoknak ajánlják, akik részt vennének a rendezvényen, és éppen olyan szakaszt választanának, ahol vezetett csapat is indul, de nem szeretnének a csoporthoz csatlakozni - magyarázták.
Hozzátették: azoknak, akik ezt a lehetőséget választják, a vezetett csapattól eltérő időpontban - például valamivel korábban indulva - vagy ellenkező irányban érdemes teljesíteni a távot.
A tájékoztatás szerint a szakaszok ismertetőit, szintrajzát, kezdő- és végpontját, valamint a szakaszfelelős nevét a rendezvény honlapjának Túrák menüpontjában lehet megtalálni. A szűrő segítségével azt is ki lehet választani, hogy vezetett vagy önjáró túrán kívánnak részt venni.
A vezetett túraszakaszokra legfeljebb ötven fő jelentkezhet. Ha a kiszemelt szakasz már betelt, fel lehet iratkozni várólistára, így ha valaki lemondja a részvételt, még bekerülhet a csapatba. Az önjáró teljesítésre ez a létszámkorlát nem vonatkozik
- olvasható a közleményben.
Regisztráció az eseményre és bővebb információk a programról a www.kekturazasnapja.kektura.hu weboldalon találhatók.