Elítélték a Belügyminisztérium volt helyettes államtitkárát

2015.03.05. 09:21

Folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt két év, négy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék Eiselt Györgyöt, a Belügyminisztérium volt helyettes államtitkárát - számolt be csütörtöki számában a Népszabadság, a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet is.

A Népszabadság azt írta: a Nemzeti Közlekedési Hatóság korábbi stratégiai és módszertani igazgatójával szemben még hétfőn született ítéletében 14,4 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

A Magyar Hírlap ismertetése szerint a volt politikust megvesztegető másodrendű vádlott folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt egy év két hónap, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A Magyar Nemzet cikkében arra is kitért, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség súlyosbításért fellebbezett és végrehajtandó szabadságvesztést kért a két vádlottra. 

A Fővárosi Bíróság honlapján közzétett közlemény rögzíti: az ítélet szerint a másodrendű vádlott által képviselt részvénytársaság "E. György és családtagjai számára 2006 és 2009 között 2 darab nagy értékű gépjármű ingyenes használatát biztosított". Az elsőrendű vádlott ekkor hivatalos személy volt, 2009. májusától pedig vezető beosztású hivatalos személynek minősült, és részt vett a részvénytársaság által közbeszerzésben megnyert munkák tesztelésben és azok átvételében. A gépkocsihasználat ellenértéke a négy év alatt 14,4 millió forint lett volna - írták. 

"Bár a rendelkezésre álló adatok szerint E. György I. rendű vádlott a gépkocsihasználat ellentételezéseként hivatali kötelezettségét nem szegte meg, illetve azzal nem is élt vissza, a bíróság ítélete szerint a gépjárművek használatával sérült a hivatali személyek befolyástól mentes működésébe vetett bizalom" - tartalmazza a bíróság közleménye.

Eiselt György helyettes államtitkári megbízatása 2011 augusztusában szűnt meg, miután - bár tagadta bűnösségét - felajánlotta lemondását. 

.