Meghosszabbították az energiahatékonysági pályázatok beadási határidejét

2014.10.19. 10:06

A családi házak és a legfeljebb négylakásos társasházak nyílászáróinak korszerűsítésére és kazáncseréjére lehet pályázni.

Több mint egymilliárd forint támogatást nyújt a kormány családi házak és legfeljebb négylakásos társasházak nyílászáróinak korszerűsítésére, de kazáncserére is lehet pályázni.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csaknem egy hónappal ezelőtt hirdetett egymilliárd forintos keretösszegű pályázatot, amelynek keretében kazáncserére akár 650 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatást is kaphat az, aki a meglévő, korszerűtlen kazánját újra cseréli.

Szintén egymilliárd forintos támogatást nyújt a kormány családi házak és legfeljebb négylakásos társasházak nyílászáróinak cseréjére is. A cél az, hogy az elavult, gyenge minőségű ablakok cseréje után jelentősen csökkenjen az épületek energiavesztesége és a szén-dioxid-kibocsátás is. A támogatás mértéke egyenként a beruházási költség 40 százaléka, de legfeljebb 520 ezer forint lehet.

Most mindkét pályázatnak módosították a benyújtási határidejét, mert annyi volt az érdeklődő. "Eddig több mint 16 ezer regisztráció érkezett, a nagy érdeklődésre való tekintettel régiónként eltérő beadási határidőket határoztunk meg, annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló források igazságosan kerülhessenek kiosztásra" - mondta a Híradónak Hevesi Zoltán Ajtony, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.
 
Az új határidő, továbbá a pályázat részletei és a benyújtáshoz szükséges űrlapok az interneten érhetőek el, beadni is elektronikus úton lehet. A pályázathoz csatolni kell egyebek mellett az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapját, bankszámla igazolást, három darab közüzemi számlát, a jelenlegi és a tervezett állapotra vonatkozó energetikai tanúsítványt, illetve egy vállalkozóval kötött kivitelezői szerződést, tételes költségvetéssel.

A pályázati dokumentációk itt találhatók.

.