Sörmanufaktúrát alapít a Pannonhalmi Főapátság

2014.05.21. 17:59

Bővítik a kézműves termékeinek palettáját és saját márkájú ásványvízet is forgalmaznak.

A Pannonhalmi Főapátság sörmanufaktúra létrehozásával kívánja bővíteni hagyományos kézműves termékeinek palettáját, rövidesen megkezdik saját márkájú ásványvíz palackozását és forgalmazását is.

    Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben ismertetik: létrehozzák az önálló Pannonhalmi Apátsági Sör Manufaktúrát, amelyet a felújítás alatt álló majorjukban rendeznének be, újraélesztve ezzel a sörfőzés apátsági hagyományait. A tervek szerint három-négyféle prémium kézműves sörtermékkel lépnek majd piacra.


    November végén már megkezdték az addig üresen álló, omladozó majorsági épület rehabilitációját, erre 1,4 milliárd forintot fordítanak. A házban három állandó tárlat, multifunkcionális kiállítótér és rendezvényközpont is helyet kap. Az épület várhatóan az őszre készül el.


    A közleményben hangsúlyozzák: az apátság célja, hogy a Pannonhalmára érkező látogatókat „kapun belül" teljes turisztikai szolgáltatáscsomagokkal szolgálják ki, beleértve a széleskörű gasztronómiai kínálatot. Ebbe beletartoznak az apátsági italtermékek (borok, ásványvíz, sörök) is, amelyek mindegyike elérhető lesz valamennyi fontosabb apátsági turisztikai célpontnál.


    Emlékeztetnek arra, hogy a Pannonhalmi Főapátság évek óta tudatosan fejleszti prémium minőségű termékkínálatát, és kiváló kapcsolatokat épített ki a nagykereskedelem, a kiskereskedelem és a vendéglátás szereplőivel.

.