Pápán van újból az ellopott szoborcsoport

2013.04.26. 21:24

A tolvaj 130 ezerért adta el az 1700-as években készült stáció egyik műkincsét.

Pápai szoborcsoport

Egy hétre volt szüksége a rendőröknek ahhoz, hogy kézre kerítse „Akit érettünk megostoroztak” megnevezésű pápai szoborcsoportot és a tettest.

Dr. Mail József érseki helynök, apát- plébános elmondta: április 9-én reggel vették észre, hogy a második stáció szobrai eltűntek.

„Azonnal megtettem a feljelentést a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, akik bámulatos gyorsasággal, április 15-én meg is találták a szobrokat és a tettest” – mondta az apát, aki elmondta: a három, fából készült szobrot az 1700-as években faragták, kiemelt, fokozottan védett, nemzeti érték. Egy ilyen szobor restaurálása csaknem egymillió forintba kerül.

Mail József


Ennek ellenére a tolvaj mindössze 130 ezer forintot kapott a három szoborért - tudtuk meg Nagy Ákostól, a bűnügyi osztály vezetőjétől.

A 42 éves dombóvári férfi egy műkincskereskedőnek adta tovább a tárgyakat, mondván hogy hagyatékból származnak. Még vizsgálják, voltak-e társai az elkövetőnek, illetve hogy a műkincskereskedőt terhelheti-e felelősség az ügyben, vagy jóhiszeműen vásárolt.

Az elkövető anyagi haszonszerzés céljából követte el tettét, ezt alátámasztja az is, hogy gyorsan túladott a szobrokon. A nyomozás jelenleg dologi erőszakkal nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt folyik a gyanúsított ellen – mondta Nagy Ákos. Hozzátette: a nyomozás jelenlegi állása szerint a gyanúsított 2-8 évig terjedő szabadságvesztést kaphat, ám ez a szobrok értékének pontos meghatározását követően akár súlyosbodhat is.

Pápai szoborcsoport


Még kérdéses, hogy a szinte sértetlenül megkerült szobrok visszakerülnek-e eredeti helyükre.

Nem ez volt ugyanis az első lopás a stációkból, az első és a harmadik állomás szobrai már évekkel ezelőtt eltűntek. Vizsgálják, hogy van-e összefüggés az esetek között. Tervezik a Kálvária templom környékének elektronikus védelem alá helyezését.

Nagy Márk

.