Czeglédy Csabáról beszéltek a parlamentben

2016.03.21. 20:13

A parlamentben hétfőn az azonnali kérdések és válaszok órájában az MTI tudósítása szerint az alábbi kérdés, illetve válasz hangzott el.

Fidesz: milyen szerepe van a szocialista Czeglédy Csabának egy iskolaszövetkezeti ügyben?

Szatmáry Kristóf (Fidesz) arról beszélt, hogy a szocialista Czeglédy Csaba, a párt DK-val közös szombathelyi frakciójának vezetője érintett egy iskolaszövetkezeti ügyben. Az ügyészség vádat emelt a Kopernikusz iskolaszövetkezet vezetői ellen, akiket 550 millió forint költségvetési károkozással gyanúsították meg - közölte.

Hozzátette: az ügy szálai Czeglédyhez vezetnek, aki elnöke a Humán Operátor Zrt.-nek. Ez a cég adott munkát a Kopernikusz iskolaszövetkezetnek - jegyezte meg Czeglédy Csaba szerepét firtatva.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte a rendőrség minden a jogszabályok által biztosított lehetősséggel él. Magyarország jogállam, senki nem állhat a törvények felett - mondta, hozzátéve: a kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben.

.