A végeredmény engem nem győzött meg.
Mikor egy évvel ezelőtt ott voltam, éppen szét volt döntve, aztán meg az a hír járta, hogy gyorsan lerakták a köveket a megnyitóünnepségre, hogy aztán felszedjék, majd később letegyék őket rendesen.
Aztán nemrég olvastam, hogy pálmafákat telepítettek a dzsámi mellé.
Gondoltam, ezek után biztosan nagyon szép lett, olyan mediterrán, emberi, művészi, amilyennek az ember elképzeli Pécset, pontosabban amilyennek látni szeretné.
A végeredmény azonban sokkal reálisabb.
Az új pécsi Széchenyi tér – a pálmák, leanderek és hasonlók ellenére nem lett mediterrán, nem lett emberi nem lett művészi.
Egy nagy, lekövezett izé lett, nem szép és nem csúnya.
Bár a tér mellett voltam ott diák sokáig, hazudnék, ha azt mondanám, hogy életem egyik meghatározó helyszíne volt, de ennél, ami most lett belőle, azt hiszem, több volt benne, még romjaiban is.
Próbálom meggyőzni magam, hogy csak az ifjúságomat fájom vissza, de akárhogy hunyorgok, győzködöm magam, nekem ez nem jön be.
Kicsit azért sajnálom.
(Az utolsó képek a Kossuth térre vezető Irgalmasok utcája és a Kossuth tér látható. Ezek is hasonló stílusban készültek, az utóbbit monolitszerű izékkel dobták meg, melyeken nyáron nemcsak azért nem lehet ülni, mert kemények, hanem mert az izzásig hevülnek a napon.)
