Kizárta az MSZP a tapolcai elnökét, mert elfogadta a Jobbik alpolgármesteri ajánlatát

2015.05.07. 20:26

Az MSZP kizárta soraiból Lévai Józsefet, a párt tapolcai elnökét, mert elfogadta a Jobbik ajánlatát az alpolgármesteri posztra.

Az MSZP Országos Központja csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tapolcai politikus döntését tudomásul vették, ugyanakkor úgy határoztak, hogy Lévai Józsefet kizárják a pártból. Egyúttal felszólították, hogy önkormányzati listás mandátumát adja vissza, "mert az MSZP számára a szélsőjobboldali párttal való bármilyen együttműködés elfogadhatatlan".

Megerősítette az MTI-nek Lévai József alpolgármesteri jelölését Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere. Azt mondta, a város és a közvélemény érdekeit figyelembe véve döntött úgy, hogy Rig Lajos megüresedett alpolgármesteri helyére nem egy embert jelöl, hanem két alpolgármestere lesz a városnak: egy a Jobbikból, egy pedig az ellenzék soraiból.

Jobbikos alpolgármesternek Kozma Henrik Alajost, a párt önkormányzati képviselőjét javasolta, az ellenzékiek közül pedig az MSZP tapolcai elnökét. Elmondta, Lévai Józseffel a Jobbik tagsága előtt folytattak egyeztetéseket, majd a szocialista politikus időt kért a felkérés megfontolására, és csütörtökön jelezte neki, hogy elfogadja az alpolgármesteri posztot.

Az MTI-nek csütörtökön nem sikerült telefonon elérnie Lévai Józsefet.

Tapolca korábbi jobbikos alpolgármestere, Rig Lajos Veszprém megye 3-as választókerületében az április 12-én rendezett időközi választáson nyert el országgyűlési mandátumot, ezért lemondott önkormányzati tisztségeiről.

Az új alpolgármestereket pénteken választja meg a Veszprém megyei város képviselő-testülete.

.