Már minden állami erdőgazdaságnál vizsgálódik a Kehi

2015.10.08. 19:13

Mind a 22 állami tulajdonban lévő erdőgazdaságra kiterjesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) azt a vizsgálatot, amelyet hat állami erdőgazdasági cégnél kezdett el - mondta a Kehi kabinetfőnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére. A hat cég közleményben tiltakozott a sajtóban megjelent állítások ellen, amelyeket aljas támadásnak neveztek.

Bőcz Sándor közölte: a vizsgálat kiterjesztését Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelte el, miután a vizsgálat alá vont hat erdészeti cégnél alapvető és súlyos hiányosságokat tárt fel a Kehi. Hozzátette: az összegző jelentés még a szóban forgó hat cégnél feltárt hiányosságokról nem készült el, ezen dolgoznak a Kehi munkatársai. A kiterjesztett vizsgálatot pedig most kezdték.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájokaztóján úgy fogalmazott, amíg a Kehi-ellenőrzés nem zárul le, nem kíván megjegyzéseket fűzni hozzá, az eddig nyilvánosságra kerültek alapján azonban szerinte az a legenyhébb kifejezés, hogy jó néhány dolog nincs rendben az erdőgazdaságokkal.

Már minden állami erdőgazdaságnál vizsgálódik a Kehi

Az Index szerdán "Szétlopták az állami erdészeteket a Kehi szerint" címmel, a jelentés összefoglalójára hivatkozva azt írta, hogy az ellenőrzött, 2010-2013 közötti időszakban az erdészetek gazdálkodását a szabályozatlanság, a versenyeztetés mellőzése, a tulajdonosi érdekek háttérbe szorulása, az átláthatatlan gazdálkodás és a kontroll hiánya jellemezte. A 22 erdészet 94 milliárd forint nettó árbevétel mellett alig 2,8 milliárdos hasznot tudott kitermelni. A Kehi szerint az ellenőrzött erdészetek eredménye annak ellenére volt ilyen alacsony, hogy a tulajdonosnak, vagyis az államnak alig kellett díjat fizetniük, és közben összesen több mint 1,7 milliárd forint agrártámogatásban részesültek - állt az Index cikkében.

A hat erdészeti cég MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben utasította vissza a vádakat. Hangsúlyozták, hogy nem ismerik a Kehi anyagát, ezért kérik annak rendelkezésükre bocsájtását.

"Tiltakozunk az állami erdővagyont kezelő társaságokkal kapcsolatban, a sajtóban megjelent súlyos vádakkal szemben ...  A médiában megjelent vádakat aljas támadásnak tekintjük és alaptalannak tartjuk. Visszautasítjuk ezeket a rágalmakat" - tartalmazza a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., az Egererdő Erdészeti Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., a Verga Zrt. és a Zalaerdő Erdészeti Zrt. által jegyzett közlemény.

.