Pozitív lett a doppingtesztje egy magyar atlétának

2012.07.10. 13:11

A doppingeljárás jogerős lezárásáig a sportoló neve nem hozható nyilvánosságra. Lehet találgatni, de Fazekas Róbert kedden nem szerepelt a NOB honlapján az utazó keretben.

Pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A szintes atléta. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján közzétett nevezési listáról a diszkoszvető Fazekas Róbert neve hiányzik.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az MTI-nek kedden elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutattak ki. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.

A MOB tájékoztatása szerint Molnár Zoltán csapatvezető bejelentette, hogy a MASZ elnökének egyetértésével a MOB a sportolót nem nevezte a londoni olimpiára.
A 159 olimpiai kvótát szerzett sportoló közül 158 nevezését erősítette meg a MOB, amelynek a hivatalos honlapjára felkerült keddi listáról Fazekas Róbert diszkoszvető neve hiányzik.

A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes Fazekas győzött a 2004-es athéni olimpián, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingvétség miatt megfosztotta az első helytől - akárcsak klubtársát, a kalapácsvető Annus Adriánt. A szombathelyi dobó a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A Magyar Atlétikai Szövetség két évre tiltotta el Fazekast, aki visszatérése után indult a 2008-as pekingi játékokon, ahol döntőbe jutott, s a nyolcadik helyen végzett. A 2010-es barcelonai Európa-bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Fazekas, aki Annus irányításával edz, a tavalyi, tegui vb-n kiesett a selejtezőben.

Idén áprilisban teljesítette az olimpiai A szintet. A júniusi, Helsinkiben rendezett Eb-n nem indult.

Az olimpiára készülő magyar versenyzők között ez a harmadik doppingeset. Július elején derült ki, hogy az evezősöknél Juhász Adrián doppingvétség miatt kikerült az ötkarikás játékokra készülő csapatból, így Simon Béla Széll Domonkossal indul a kormányos nélküli kettesek versenyében. Juhász héthónapos eltiltást kapott.

A vízilabdázóknál Török Béla, a bő olimpiai keret tagja produkált pozitív tesztet, mivel vízhajtó-tartalmú vérnyomáscsökkentőt szedett. A szegedi pólóst fél évre tiltották el.

.