Premontrei diákbál - újratöltve! (képsorozattal)

2015.02.03. 10:55

Tiborcz Dániel 12. A osztályos tanuló írása.

Január 30-án, pénteken a Palace adott otthont a Premontrei Gimnázium diákbáljának, amelyet immáron hatodik alkalommal rendezett meg az iskola Diákönkormányzata. Zene, tánc, népi kultúra és az iskola hangulatához méltó atmoszféra jellemezte ezt az estét az ízlésesen berendezett szórakozóhelyen, ahol a mulatni vágyó vendégsereg nem maradt talpalávaló nélkül!

A Premontrei idén ünnepli újraindulásának 20. évfordulóját, ami a bál hangulatán is érződött. Az este hat órai kapunyitástól a hét órás kezdésig, amíg a bálozók mind megérkeztek, a tánctér mögötti óriáskivetítőn az iskolai élet pillanatait megörökítő képeket lehetett látni, aláfestésnek pedig hangulatos zene szólt.

Az ünnepélyes megnyitón Füzi Andor DÖK-elnök, valamint Varga Csilla és Tiborcz Dániel alelnökök közösen vonultak a színpadra, ahol Tiborcz Dániel ragadta magához a mikrofont és bújt bele a műsorvezető szerepébe, hogy ismertesse a programot és felkonferálja a nyitóbeszédet mondó Füzi Andort, aki az iskolai életet méltatta, Kéri Pétert, a DÖK segítő tanárát, aki a diákönkormányzat önálló szervezőkészségét dicsérte, végül Véghné Busics Hilda igazgatónőt, aki diákkori bálozásairól mesélt a megjelenteknek, valamint arról, hogy mi is az a „farsang farka”.

Az alapvetően a lakomák és mulatságok időszakához, a farsang hagyományához kötődő diákbálon a népi kultúrát az Ungaresca néptáncegyüttes bemutatója idézte meg - a produkció láttán ízelítőt kaphattak a modern kor diákjai abból, hogyan is mulat a magyar! Ezután Deák Fanni, a Kelta Álom nevű ír sztepp együttes oszlopos tagja hozta el Michael Flatley világát és varázsolta el a közönséget.

Őt követte Szabó Tímea és Vesztergom Peter duettje, akik egy örök klasszikussal, Az operaház fantomjának egyik dalával lepték meg a hallgatóságot. Az ünnepélyes megnyitót a Savaria tánciskola növendékeinek Bad girls című produkciója zárta, majd röviddel ezután eljött az a pillanat, amikor a bálozók előtt bemutatkoztak a bálkirály-bálkirálynő verseny indulói: a Mr. és Mrs. Premo jelöltjei között akadt, aki énekel, más verset szaval és nagyon sokan táncolnak. A közönségszavazás eredményeként a 2015-ös év bálkirálynője Németh Rebeka, a bálkirály pedig Kerényi Dániel lett.

Ezután a hagyományos első táncot járták el a bálozók, majd pedig a várva várt retro rész következett, DJ Sepi közreműködésével.

Jó hangulatú, igazi premós légkör uralkodott, amit híven tükröznek a képek is. A szervezők üzenik mindenkinek: jövőre is lesz Premontrei Diákbál!

 

 

Galéria

.