KARÁCSONYI CSILLAG – A ZIRÁNÓ SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA | MATINÉ ELŐADÁS
Az előadás időpontja: 2014. december 14. (vasárnap) 10:00
Helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem (9700 Szombathely, Ady tér 5.)
4 éves kortól
Népi betlehemes játékok nyomán a szöveget írta: Boráros Milada
Tervezte és készítette: Boráros Szilárd
Játsszák: Boráros Milada, Pfeifer Zsófia, Varga Péter
Az előadás téli ünnepünk varázslatos és titokzatos voltát hirdeti. A legkisebbek számára is érthető és követhető módon, bábokkal és zenével, énekekkel fűszerezett élő játékkal elevenedik meg a betlehemi történet. Fény és sötétség, szent és profán, humoros játékosság és ünnepélyes, komoly ragyogás váltják egymást a látottak során.
Egy ritmus-játékkal kísért beköszöntő után a hármas osztású paravánon különböző fajtájú bábok jelennek meg. Vásári bábjátékok hangulata vegyül hagyományos, népi betlehemesek elemeivel. Az előadás csúcspontján, a kisded születésének pillanatában megváltozik, sőt, megáll az idő. Angyali szózat hallik, minden ragyogni látszik. Kiolthatatlan fény érkezik a világba, amely fölött semmilyen ördögi szándék nem arathat győzelmet.
BETLEHEMI TÖRTÉNET – A MÁRKUSZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA | MATINÉ ELŐADÁS
Az előadás időpontja: 2014. december 21. (vasárnap) 10:00
Helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem (9700 Szombathely, Ady tér 5.)
5 éves kortól
Az előadás alkotói: Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor
No, ahogy ott a Kisjézus csak vinyákolt a jászolban, Egyszerre megjelent három pásztor. Hoztak a küsdednek büdös sajtot, egy báránykát, meg pálinkát, hogy Józsefet is erősítse valami a szörnyű hidegben. Énekeltek, eszegettek s elszenderedtek. Három fáin király jelent meg a nézők között, s ők is dicsérték a Megváltót, merthogy megszületett.
Kicsiknek és nagyoknak Jézus születéséről 45 vidám percben, 5 éves kortól
DECEMBERI JEGYINFORMÁCIÓ
A Mesebolt Bábszínház és a Bábosok a Gyermekekért - Kovács Ildikó Gyermektámogatási Alap csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hagyományos karácsonyi adománygyűjtő akciójához.
A Bábszínház decemberi előadásaira a belépőjegyeket jelentős árengedménnyel,
850.- ill. 950.- Ft helyett 500.- Ft-ért kínálja.
Kérjük, aki teheti, az így megmaradt pénzből vásároljon tartós élelmiszereket vagy tisztítószereket,s azt hozza magával az előadásra.
Az összegyűlt adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportja juttatja el a városunkban élő rászoruló gyermekes családokhoz.