Hallgassuk meg a bizarrnak tűnő ötleteket, kísérletezzünk, tágítsuk ízvilágunk határait!
A levenduláról, másképp.
"Van levendulaszörpöm, megkóstoljátok?" – kérdezte sógornőm egy augusztusi vendégeskedés alatt. 38 fok volt árnyékban, naná hogy igent mondtam. Szokványos szörpízt vártam, de egy alig-alig édeskés, aromás, enyhén kesernyés üdítőt kaptam, amit az első kortynál szokatlannak, de azért kellemesnek találtam. A háziasszony elárulta azt is, hogy remek levendulalekvár-receptje is van, rövidesen sort kerít rá.
Korábban ez a kis félcserje nagyanyám ruhásszekrényének illatát, a vásárosmiskei plébános kertjét, apám rózsái közé ültetett töveket, később a tihanyi levendulásokat és a Balaton felvidéket jelentette, ahol olyan gyakori a kertekben, mint felénk a lángvirágok.
A levendula a kolostorkertekben bukkant fel a középkorban, a zsályával, izsóppal, cipruskával együtt, ide köthető a lepárlása is. Parasztkertek virágává vált, majd a rokokó életérzés felkapta, füstölőnek használták, sőt fűszer sóként is megjelent. Fűszerként ősidők óta ismert a mediterránumban.
Szárazságtűrésével nyáron is kitűnik. Meszes, jó vízáteresztő talajt szeret, melegigényes.
Az új fajtái alacsonyak, metszésére az ültetést követő évben kerítünk elsőként sort, elvirágzás után a vesszőket 2/3-ra vágjuk vissza.
Természetesen nem a levendula az egyetlen, ami kilépett a dísznövény-fűszernövény szerepköréből, egyre többről derül ki, hogy a konyhában is hasznosítható. A rózsaszörpről, lekvárról már többen hallottak. Mások az árvácskát, ibolyát fedezték fel a gasztronómia számára.
Virágh Dezső, Parti Kertészet