Hirdetés

A hétvégén Duna átúszást tartanak Budapesten

A hétvégén Duna átúszást tartanak Budapesten

2017.08.31. 19:33

Az úszás a Szabadság híd pesti hídfője és a budai Műegyetem rakpart között lesz. Minden készen áll.

Hirdetés

A szervezők tájékoztatása szerint minden készen áll az első budapesti Duna-átúszásra, amelyet szombaton 10 órától 13 óráig rendeznek a második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül a Szabadság híd pesti hídfője és a budai Műegyetem rakpart között.

    "Történelmi eseményre készülünk, hiszen soha nem volt még Budapesten hivatalos Duna-átúszás. Kétszer is átúsztuk próbaként a Dunát a szervezőkkel, illetve sporttársaimmal, barátaimmal" - mondta Kiss Gergely, a BUG nagykövete.

    A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó mindehhez hozzátette, hogy a vízminőséget még ezen a héten is megvizsgáltatták, s minden rendben van vele, így két nap múlva 400 ember biztonságosan átúszhatja a Dunát.

     Szentes Tamás, helyettes államtitkár, országos tiszti főorvos elmondta, harmadik alkalommal ellenőrizték a víz minőségét, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. akkreditált laborja által végzett vizsgálatok az adott szakaszon "megfelelő" és "jó" eredményt hoztak. "Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a Duna átúszása fertőzési kockázattal nem jár, tehát a verseny biztonságban teljesíthető."

    A BUG keretein belül a Műegyetem rakparton kialakított műfüves pályákon 10-től 18 óráig tart majd a kispályás focitorna, melyre 30 csapat nevezett. Pályára lép majd a művész-, a média- és a footgolf-válogatott is.   
   
    A nap során 11 órától 16:30-ig a street workout 150 amatőr és profi versenyzője mutatja be gyakorlatait a Citadellánál, ahol a 4 és 8 kilométeres futást is rendezik, 15.35-kor és 16.15-kor, erre a versenyszámra előzetesen 800 ember nevezett.
    A program 19 órakor ér majd véget a díjátadó ünnepséggel a Műegyetem rakparton.

.