Promed kontra szombathelyi önkormányzat: az első round

2013.05.08. 21:00

Szerdán volt az első tárgyalás a Szombathelyi Törvényszéken.

A szombathelyi  önkormányzat novemberi közgyűlésén határozott arról, hogy azonnali hatállyal felmondja a városi hetilapot kiadó céggel kötött szerződését, mert az Orbán Viktort és Simicska Lajost bűncselekménnyel vádoló hirdetést jelentetett meg. Az ügy perbe torkollt, szerdán volt az első tárgyalás a Szombathelyi Törvényszéken.

A Promed Kft. pert indított a szombathelyi önkormányzat ellen a szerződés érvényességének megállapítására, azaz arra, hogy továbbra is fennáll a felek között a szerződés.

Dr. Szendrő-Németh Tamás, a cég ügyvédje szerint sem a szerződés, sem a jogszabályok nem tették lehetővé az azonnali felmondást, a fokozatosság elve szerint egy figyelmeztetéssel kellett volna élnie az önkormányzatnak. Előadta azt is, hogy nem a Promed tette közzé az ominózus tartalmat, hanem a Magyar Szocialista Párt, ellenük viszont nem indult büntetőeljárás, így az, hogy a hirdetés szövege bűncselekményt valósít meg, nem állja meg a helyét.

Kérte a Promed azt is, hogy hozzon a bíróság ideiglenes intézkedést - ez azt jelentené, hogy amíg nincs vége a pernek, a szerződés változatlan feltételekkel fennáll. Hivatkoztak arra, hogy a Promed változatlanul, az eredeti szerződésnek megfelelően megjelenteti a Savaria Fórumot, és ezzel költsége van. (Az ideiglenes intézkedés azt jelentette volna, hogy ezért az önkormányzatnak fizetnie kéne, amíg a perben nem születik bírói döntés.)

Az önkormányzat ellenkeresetet adott be.

Álláspontjuk szerint a Médiatörvény szerint a hirdetés nem felelt meg a politikai hirdetés kritériumainak. A szövege nem politikai véleménynyilvánítás, hanem konkrét tényközlés, amely „megsértette dr. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és dr. Simicska Lajos jó hírnevét, mivel őket a „szétlopják” kifejezéssel bűncselekmények elkövetésével vádolja meg közvetlen módon.”

Az önkormányzat szerint a kiadó az MSZP Vas Megyei Szervezete hirdetésének megjelentetésével az önkormányzat érdekeivel ellentétesen járt el, mivel az önkormányzat címerével ellátott, Szombathely lakosságának tájékoztatását szolgáló önkormányzati hetilapban Magyarország miniszterelnökét bűncselekmény elkövetésével vádoló hirdetést jelentetett meg.

Dr. Szendő-Németh Tamás, a felperes ügyvédje azzal érvelt, hogy senki nem indított büntetőeljárást a hirdetés tartalma miatt, így egyelőre nem állapítható meg, hogy az tényleg bűncselekmény lenne.

Dr. Popgyákunik Péter az alperes képviselője szerint viszont a polgári peres eljárásban is megállapítható, hogy megvalósít-e bűncselekményt a hirdetés. Dr. Szendrő-Németh azzal tromfolt, hogy egyelőre az sincs megállapítva, hogy a hirdetésben szereplő Orbán az egyáltalán Orbán Viktor-e, vagy pl. Kolompár Orbán, vagy I. Orbán pápa. Ezt a felvetést Popgyákunik doktor komolytalannak minősítette, és úgy tűnik, nem ezen fog állni vagy bukni a történet.

A felmerült egy kardinális kérdés, tudniillik, hogy a szerződés vállalkozói vagy megbízásos. Mindkét esetben meg lehet szüntetni a szerződést, de más jogkövetkezményekkel, ezért a bíró ebben a kérdésben nyilatkozatot kért az önkormányzattól.

Dr. Szendrő-Németh utalt arra is, hogy nem véletlenül kötötték a szerződést tíz évre, ez a vállalkozónak biztonságot nyújt: ne lehessen csak azért felmondani egy kontraktust, mert a következő városvezetésnek nem tetszik a vállalkozó „arca”.

A tárgyalást elnapolták, júniusban folytatják.

A kereset egy pontját érintően hozott a törvényszék végzést: elutasította az ideiglenes intézkedést iránti kérelmet.

Dr. Tóth Ferenc azzal indokolta a döntését, hogy ilyet – egyebek mellett – akkor léptet életbe a bíróság, ha az ügy olyan szakaszban van, amikor már vélelmezhető a per kimenetele, ez pedig az eljárás jelen szakaszában még nem áll fenn.
.